hirdetés

Erősebb lett és egy sportosabb felszereltségi szintet is kapott a Honda Jazz

A Honda egy ráncfelvarrás keretein belül nem csak erősebbé tette a Jazz hibridet, de még egy újabb felszereltségi szintet is hozzárakott a kínálathoz.

Ha megbízható és ár-érték arányban is erős autót keres az ember, akkor a Honda válasza egyértelműen a Jazz modell, mely érthető módon már évek óta nagy sikernek örvend. A jelenlegi generáció esetében sincs ez másként, de azért tudják a gyáriak, hogy néha kicsit át kell fésülni a modellt, hogy az kellően friss és vonzó maradjon.

Három év piaci jelenlét után most meg is érkezett a ráncfelvarrás, mely külső-belső átalakulást hozott magával. Ez a megújulás leginkább a most bevezetésre kerülő Advance Sport felszereltségi szint esetében figyelhető meg, ugyanis ebben az esetben sportosabb lökhárítót, átszabott hűtőrácsot és látványossabb küszöböt kapunk. Újak a 16 colos keréktárcsák is, illetve ennél a felszereltségnél feketére festett visszapillantóházakat is kapnak a vásárlók.

Az SUV elemekkel felspékelt Crosstar kivitelt is érintette természetesen a ráncfelvarrás, azaz a hűtőrács ebben az esetben is megváltozott, illetve új ezüst díszítőelemekkel találkozhatunk a karosszéria alsó részén.

A legfontosabb változás, hogy a japánok hozzányúltak a hibrid hajtáshoz is, aminek következtében hozzá tudtak még dobni 15 lovacskát a méneshez, így a rendszer most már 123 lóerő leadására képes 253 Nm leadása mellett. Mindezek mellett a fokozatmentes váltót is átdolgozták a mérnökök, aminek köszönhetően élénkebb kigyorsítást lehet elérni.

Belül nincs érdemleges változás, csupán néhány új kárpitot és szín-összeállítást hozott a frissítés. Az aktív balesetmegelőző rendszer viszont mostantól nagyobb látószöggel és felbontással rendelkező kamerákkal és érzékelőkkel dolgozik, ezzel garantálva a pontosabb és megbízhatóbb működést.