Megjelent az első hivatalos kép a Tesla két év múlva bemutatkozó újdonságáról, a Model Y-ról. A sziluett ugyan nem mutat sokat, de talán annyit sejteni lehet belőle, hogy agresszívabb külsőt kap mai társainál a jármű.
Megjelent az első hivatalos kép a Tesla két év múlva bemutatkozó újdonságáról, a Model Y-ról. A sziluett ugyan nem mutat sokat, de talán annyit sejteni lehet belőle, hogy agresszívabb külsőt kap mai társainál a jármű.
Nem árt sietniük azoknak a Honda-rajongóknak, akik még a benzinmotorok hívei. A japán gyártó ugyanis a napokban arra célzott, hogy a következő generációs NSX már tisztán elektromos hajtású lesz.
Na, ez tényleg mindenkit hazavág – ha igaz mindaz, amit a gyártó állít, akkor a Tomahwak elektromos szuper-sportkocsi 2 másodperc alatt gyorsul fel 96 km/h-ra. De számos más tekintetben is különlegesnek ígérkezik.
Lassan közelebb kerül céljához, vagyis elektromos autók gyártásához az a cég, amely megvásárolta az egykori Saab maradványait. Bár a most először látható képeken megmutatott „új” modell a Saab utolsó 9-3-asának alapjain nyugszik, de mégsem lesz Saab.
Jól mutatja, hogy valóban elkötelezett az elektromos fejlesztések terén a Mercedes-Benz az a tavaly bemutatott tanulmányautó, amelyet éles közlekedési helyzetekben is próbára tett a stuttgarti márka.
Nehogy már a Porsche Mission E legyen csak elektromos szuper-sportkocsi Európában! – gondolták Svájcban, és gyorsan alapítottak egy céget, hogy benyomuljanak a piaci résbe. Íme az Elextra!
A McLaren is beszáll azon autógyártók küzdelmébe, akik tisztán elektromos hajtású szuper-sportkocsival lépnek piacra. A brit cég 2019-re készülhet el a típussal.
Két év múlva, a kínai autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönségnek a Volvo jelenleg fejlesztés alatt álló elektromos autója, amely az XC40-es alapjain nyugszik majd.
A sanghaji autószalonon mutatták be azt az elektromos sportkupé-tanulmányt, amely a nagy múltú MG márka feltámadásának előfutára lehet.
Sorra-másra mutatja be Volkswagen a szebbnél szebb és újabbnál újabb önvezérlő és elektromos hajtású modellek tanulmányait a Volkswagen. Az ID és a Buzz után itt az ID Crozz!