
A Cadillac még 2021-ben védette le az Escalade IQ elnevezést, most pedig egy kedvcsináló képecskével erősítették meg, hogy már gőzerővel készül az elektromos változat, mely hosszított kivitelben is elérhető lesz.
A Cadillac még 2021-ben védette le az Escalade IQ elnevezést, most pedig egy kedvcsináló képecskével erősítették meg, hogy már gőzerővel készül az elektromos változat, mely hosszított kivitelben is elérhető lesz.
Nem csak a külső megjelenést rajzolták át a gyáriak, hanem az Opel Corsa megkapta a Stellantis legújabb hajtásait is. Most már nem csak benzines és elektromos, hanem mild hibrid formában is elérhető a kis gömbvillámos.
Egy ideje hallani lehet, hogy a Tesla árcsökkentési akciója jelentősen befolyásolhatja a többi elektromos gyártó árképzési szemléletét is. Ez valamilyen szinten igaz is, például a Mercedes is egyre többet ad a villanyos vásárlóknak.
A Toyota már korábban említette, hogy önálló szervezeti egységben folytatják az elektromos munkálatokat, a részleg megalakulásáig azonban idáig kellett várni. Most BEV Factory néven összpontosul minden villanyos autókkal kapcsolatos művelet és ügyintézés.
Tavaly mutatkozott be a Cupra kis elektromos hatch tanulmánya UrbanRebel Concept néven. A sorozatgyártású változat 2025-ben kerülhet a szalonokba Cupra Raval megjelöléssel.
A General Motors lényegében megszűnt létezni Európában, amikor 2017-ben az Opelt felvásárolta a PSA, majd bekerült a Stellantis égisze alá. Az amerikai autógyártó cégóriás most a visszatérést tervezi, de csak az északi régióba és elektromos autókkal.
Dél-Pasadena város rendőrsége úgy döntött, hogy az összes járőrautójukat elektromosra cserélik. 20 lízingelt Tesla modellel rugaszkodnak neki innentől kezdve a bűn üldözésének.
Egy ideje már megfigyelhető jelenség, hogy sokan igazi klasszikusokat alakítanak át elektromos autóvá, így érthető, hogy sok gyártó rá is áll a villanyos készletek kifejlesztésére. Most a régi Minihez kínálnak egy olyan elektromos hajtást, ami egy az egyben bepasszol a járgány motorterébe.
A Mercedes elektromos modelljei egy szoftveres hiba miatt nem figyelmeztetnek az akkumulátorok esetleges hibáira, ezért mintegy 4000 autót kell visszarendelnie a szervizekbe a gyártónak.
Egy tajvani Tesla Model Y tulajdonos nem mindennapi jelenség áldozata lett. Az elektromos amerikai alatt ugyanis egyszer csak megnyílt a föld és teljes egészében elnyelte az alig pár napos járgányt.