A Mazda az MX-30 SUV modellel lép be az elektromos autók piacára. Az első példányok megérkezésére már nem kell olyan sokat várni, ugyanis japánban megindult a gyártás.
A Mazda az MX-30 SUV modellel lép be az elektromos autók piacára. Az első példányok megérkezésére már nem kell olyan sokat várni, ugyanis japánban megindult a gyártás.
Hivatalosan is bejelentették a jövőre érvényes elektromos autó támogatási rendszert. Aki nagyon drágát akar, az nem kaphat mostantól kedvezményt.
Bár év elején egy szabadalom bejegyeztetése miatt úgy tűnhetett, hogy a Ferrari egy tisztán elektromos autón dolgozik, most a márka kereskedelmi igazgatója megcáfolta ezt,
A Volkswagen marketingigazgatója szerint néhány év alatt eltűnhetnek a piacról az olyan nevek, mint például a Golf és a Passat. Helyette az elektromos modellek nevei lesznek egyre elfogadottabbak az emberek szemében.
Jelentős mértékben bővítené elektromos autó kínálatát a Hyundai, de a kis villanyosok csatájából egyelőre kimaradnak.
A Kia új generációs elektromos autóinak első képviselője lesz a jövőre érkező szériává érett Imagine tanulmány. Most erről tudhatunk meg néhány lényeges információt.
A Skoda Enyaq lesz a márka első teljes értékű elektromos modellje, mely most erősen álcázva, de gyári képeken mutatta meg önmagát.
Buszokkal már eddig is jelen volt Európában a BYD, ám most személyautó fronton is megveti a lábát a kontinensen az egyik legnagyobb kínai autógyár. Norvégiát veszik be egy elektromos SUV-al.
Az elektromos Porsche Taycan pár hónapja éppen hogy csak lecsúszott az európai Év Autója díjról, az elismerés azonban nem várat tovább magára. A WCOTY (Világ Év Autója) zsűrije két kategóriában is a legjobbnak választotta.
Megérkezett a gyorstöltők harmadik generációja, a CHAdeMO 3.0, mellyel már akár 500 kW-os töltési teljesítmény is elérhető lenne a villanyautóknál. Lenne, ha azok bírnák ezt a teljesítményt.