
Nem panaszkodhat az év eleji értékesítésekre a Lamborghini sem, hiszen még sosem adtak el ennyi autót egy negyedév alatt. Továbbra is az Urus a sláger a palettán.
Nem panaszkodhat az év eleji értékesítésekre a Lamborghini sem, hiszen még sosem adtak el ennyi autót egy negyedév alatt. Továbbra is az Urus a sláger a palettán.
A kínai Nio hisz abban, hogy az elektromos autók legnagyobb hátrányának felemlegetett töltési időt az akkumulátor cserével lehet legjobban orvosolni. Ezért már a csereállomásuk második generációját mutatták be, ahol tényleg minden teljesen automatizálva zajlik.
A csupán 25 darabos szériában készülő különleges kétszínű 7-es BMW a kínai vásárlók legtehetősebbjeit szólítja meg.
Idén nyártól akár összkerékmeghajtással is elérhető lesz a BMW M3 és M4 Competition kivitelben. Stabilabbak és dinamikusabbak lesznek így az eddig tipikusan hátsókerekes sportkocsik. Bár a legkeményebb BMW fanatikusok szerint az igazi sportos bajor vasak csak hátul hajtanak, a gyártó mégis úgy döntött, hogy két hajtott tengellyel is elérhetővé teszi az M3 és az M4 […]
Bár tavaly valamivel kevesebb új Ford Mustang talált gazdára, mint az elmúlt években, az amerikai sportkocsinak mégis sikerült növelnie a piaci részesedését, ezzel egyhuzamban hatodik éve már a világ legkeresettebb sportkocsija.
A világ egyik legismertebb kisautó gyártója is zöld irányba mozdul el. A jövőben csak újrahasznosított anyagokkal dolgoznak, ráadásul egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az elektromos autók is a kínálatban.
A horvát elektromos specialista kinőtte eddigi főhadiszállását, így megkezdődött az új Rimac birodalom kialakítása. Saját iskola, gyáregység, étkezde és még egy versenypálya is lesz a területen.
A Volkswagen immár 2015-óta Herbert Diess irányítása alatt működik. Most kiderült, hogy anno lett volna a sztármenedzsernek más lehetősége is, például Elon Musk helyét is átvehette volna a Tesla élén.
Tavaly nyár végi bemutatása óta a tervezett mennyiség töredékét tudta csak értékesíteni a Fiat az új elektromos 500-asból. Felhalmozódtak a készletek, csökkenteni kell a gyártás iramát.
Bár az új Dacia Sandero passzív biztonsági megoldásai aránylag jól szerepeltek, az aktív baéesetmegelőző eszközök hiányosságai miatt mégis csak két csillagra értékelte az autót az Euro NCAP.