Az autóipar és a techipar ma már lassan teljesen összefonódik, aminek az eredménye számtalan olyan megoldás, amire pár évvel ezelőtt még csak gondolni sem mert volna az ember. Ilyen a GM kormányba integrált kijelzője is.
Az autóipar és a techipar ma már lassan teljesen összefonódik, aminek az eredménye számtalan olyan megoldás, amire pár évvel ezelőtt még csak gondolni sem mert volna az ember. Ilyen a GM kormányba integrált kijelzője is.
Fű alatt készült, de még az első komolyabb kiszivárogtatásig sem jutott el a Ford Bronco platós változata. Most gyári informátorok erősítették meg, hogy nem lesz semmi a Jeep Gladiator konkurensének szánt modellből.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a NIO, miután az egyik vásárlójuk halálos balesetet szenvedett, miközben az autó magát terelgette az úton.
Alkatrészhiány miatt kellett pár hetes szünetet tartani a kecskeméti Mercedes gyárban, de a jelentések szerint most végre újra elindulhat a termelés.
Az már számtalan ágazatban igazolódott, hogy igenis helye van a magyaroknak az autóversenyzés világában. Az Endurance Világbajnokság azonban eddig valahogy kimaradt, ám most ez változhat meg Volentér Balázsnak köszönhetően.
Ha azt hitted, hogy csak Ferrarikért és Bugattikért lehet elkérni pofátlanul hihetetlen összegeket egy árverésen, akkor tévedtél. Most itt van minden idők legdrágább japán utcai autója is.
Szaúd-Arábia mintegy 30 százalékos részesedést szerzett a Pagani márkában, ezzel a sportkocsi gyártó egyik legnagyobb befektetőjévé válva. Az irányítás továbbra is marad Horacio Pagani kezében.
Ha azt mondjuk, hogy Crate Engine, akkor mindenkinek egyből beugrik a bitang erős V8-asok hada, melyet dobozban szállít ki a megrendelőknek a gyártó utólagos beépítésre. A Ford most elektromos formában is piacra dob egy ilyet.
Bár hivatalosan még nem leplezte le az új intelligens klíma megoldását a Ferrari, azok levédetésnél használt műszaki képei már kiszivárogtak. A jövő modelljei hőkamerán keresztül figyelnek majd az utazás alatt!
Egy nem mindennapi eset ért hihetetlen véget Amerikában, amikor is kiderült, hogy az egyik Chevrolet szerelő a munka elvégzése után elvitte egy kicsit csapatni az ügyfél 2021-es Corvette sportkocsiját. A száguldozás kiderült, ezért kap egy még újabbat a tulajdonos.