
Egy angol biztosítótársaság hívta fel a figyelmet arra, hogy a tolvajok mostanság új célpont után néztek. Egyre több autóból lopják ki a kormányt a bennük lévő légzsákok miatt.
Egy angol biztosítótársaság hívta fel a figyelmet arra, hogy a tolvajok mostanság új célpont után néztek. Egyre több autóból lopják ki a kormányt a bennük lévő légzsákok miatt.
Lényegében a semmiből tűnt elő, pedig a gyártó egyik legfontosabb sportmodellje lehet a Gazoo Racing által továbbgondolt Corolla.
A trendek alakítják a kínálatot, amiből még az olyan gyártók sem maradhatnak ki, akik egykoron kizárólag lapos sportkocsikkal foglalkoztak. Így lehet, hogy kínál már SUV modellt a Porsche, a Lamborghini, a Bentley, sőt a Lotus is, ráadásul ez utóbbi teljesen elektromos.
A Mercedes az EQ modellcsalád fejlesztésével erőteljesen menetel az elektromos jövő felé. Most még azonban szerencsére akad egy-két ínyencség a benzingőz szerelmeseinek is. Ilyen például a kimondottan versenypályára szánt és egészen limitált szériában készülő Mercedes‑AMG GT Track Series.
A BMW fennhatósága alá tartozó Mini biztosra akar menni az új elektromos modellekkel, ezért nem veszi félvállról a szélsőséges helyzetekre felkészülést sem. Svédországban havazódott be az új villanyos hatch.
Megannyi halogatás után végre megkezdődött a termelés a Tesla első európai gigaüzemében. A Berlin melletti gyáregység megnyitóján természetesen Elon Musk is jelen volt, sőt, még egy kis extra produkcióval is szórakoztatta a jelen lévőket.
A BMW az új 7-es szériával együtt mutatja be a teljesen elektromos változatot is, melyet nemes egyszerűséggel úgy emlegetnek, mint a világ első teljesen elektromos luxusszedánja.
Az elszálló üzemanyagárak, a folyamatos hiánygazdaság és a gyors ütemben hosszabbodó várólisták miatt sokan már temetik az autózást. Pedig közel sem járunk még itt. Ha viszont aggódsz, akkor megnyugtathat, hogy a Kawasaki bemutatta a robotkecskét, melyet egy ember is bátran megülhet!
Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus bizony a gazdaságra is rányomja a bélyegét. Nem csak a szankciók miatt, hanem sok olyan dolog készült eddig Ukrajnában, ami elengedhetetlen az autóipar számára. Ilyenek például a kábelkorbácsok is.
Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója tartott Kormányinfót csütörtök este, amiben fontos változásokat jelentettek be a hazai benzinkutakkal kapcsolatban.