
Igazi világújdonsággal nem szolgál a Nissan a genfi szalonon, de azért sok kíváncsi tekintetet vonzhat két szemrevaló koncepciója.
Igazi világújdonsággal nem szolgál a Nissan a genfi szalonon, de azért sok kíváncsi tekintetet vonzhat két szemrevaló koncepciója.
Új, még sportosabb Evora-változattal rukkol elő a Genfi Nemzetközi Autószalonon a Lotus.
A Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatja be a Volvo a legkisebb kombi-sorozat, a V40-es ráncfelvarráson átesett változatát a nagyközönségnek.
Nem lesz könnyű dolga az általunk korábban bemutatott Arash AF10-esnek, ha a genfi autószalon legkomolyabb szuper-sportkocsija címére pályázik: itt a vetélytárs, az ApolloN!
Még négy évet kell várni a BMW 8-as sorozatának újjászületésére. A gyártó a napokban jelentette be, hogy 2020-ra tervezi új szériájának gyártását.
Az Arash mérnökei hisznek a hibrid technológiában – ezt bizonyítja, hogy a genfi autószalonon bemutatkozó új AF10-es egy brutális teljesítményű, több mint 2000 lóerős, részben elektromos hajtásláncot kap.
Hivatalosan a március eleji Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatkozik be, de máris kiszivárgott az első gyári fotó az interneten az új Renault Scenic-ről.
Nem sokat változtattak a Volkswagen legkisebb modelljén: az Up éppen annyival lett frissebb, hogy még pár évig biztosan vonzó maradjon fiatal célközönsége számára.
Igencsak sportosra szabta a Renault a 2016-os Megane-család most érkező kombi változatának formatervét. Íme az első képek az újdonságról a hivatalos genfi bemutató előtt!
Az új generációs 7-es sorozat eddigi legerősebb és legdrágább változatát mutatta be a BMW: a 6,6 literes, dupla turbós V12-es motorral szerelt M760Li-t.