hirdetés

Honda SUV mánia Párizsban

A Honda két fontos SUV modellt hozott idén a Párizsi Autószalonra. Hibridként is bemutatkozott az új CR-V, illetve látványosan felfrissült a HR-V is.

A Honda leginkább az SUV modellekre helyezte a hangsúlyt az idei Párizsi Autószalonon. Teljesen új generációt villantott ugyanis a CR-V, mely öt- és hétszemélyes változatban egyaránt megvásárolható lesz.

Jelenleg a hagyományos hajtásláncot választók kénytelenek az 1,5 literes VTEC Turbo benzines egységgel beérni, ám ez legalább kapható 170 és 190 lóerős kivitelben is. Az előbbi hatsebességes manuális váltóval, míg az utóbbi már CVT egységgel és alapáron összkerék meghajtással van ellátva.

Jó hír a jövőbe mutató meghajtások szerelmesei számára, hogy immár hibridként is kapható a CR-V. A 184 lóerős összteljesítménnyel bíró benzin-elektromos kombináció kellően lendületesen mozgatja az autót két- és összkerék meghajtású kivitelben egyaránt, a fogyasztása pedig az új NEDC tesztelésen 5,3, illetve 5,5 literre jött ki 100 kilométerenként.

Szintén a Párizsi Autószalonon mutatkozott be a HR-V modellfrissítés. A külsőt úgy alakították át, hogy az most már maradéktalanul passzoljon a márka „Solid Wing Face” arculatához, illetve alapáras most már a fényszóró megjelenését alapvetően meghatározó LED-es nappali menetfény. Jelenleg csak az 1,5 literes i-VTEC szívó benzines motor kérhető hozzá, ám jövőre érkezik a turbós és az i-DTEC dízel változat is.