hirdetés

Íme a Lancia sportkocsi tanulmánya

Egy ideje már promózza a Lancia az új sportkocsi tanulmányát, most viszont végre le is rántotta róla a leplet. Itt a Pu+Ra HPE koncepció, mely a múlt elemeit vértezi fel modern megoldásokkal.

Az egykoron kimondottan nagy névnek számító Lancia az elmúlt időszakban lényegében már tetszhalott állapotban tengette az életét, hiszen évek óta egyetlen kisautóval voltak jelen egyetlen piacon, névlegesen Olaszországban. Aztán beköszöntött a Stellantis korszak, melynek keretein belül megszületett a döntés: minden egyes márka kap esélyt a megújulásra és a feltámadásra, így a Lancia háza táján is gyorsan felpezsdült az élet.

Jöttek sorra az üzleti tervek, majd tavaly bemutatkozott az új formai irányzat is, melyet egyszerűen csak Pu+Ra névre kereszteltek el. Pure, mint tiszta és Radical, mint radikális.

Az új szemléletet megismerve a rajongók azonnal feltették a kérdést, hogy vajon a felvázolt részleteket hogy lehet úgy megvalósítani, hogy az a múlt előtt is tisztelegjen, de mellette valami újat is tudjon mutatni. Erre az olaszok azonnal elkezdtek szivárogtatni képeket egy tanulmányról, mely az ígéretek szerint forradalmi újításokat vonultat fel, de közben felismerhetők benne a múlt legendás Lancia modelljei.

Most elérkeztünk oda is, hogy végre ténylegesen bemutatkozott az emlegetett tanulmány, azaz itt a Pu+Ra HPE Concept, mely első ránézésre leginkább a Stratos sportkocsi eszmeiségét hordozza magán. Az elnevezése viszont azonnal elárulja, hogy teljesen más irányba mozdult el a tanulmány, mint amit a nagy előd képviselt. A HPE ugyanis nem az eddig megszokott High Performance Estate, hanem a High Performance Electric rövidítésből áll össze. A Lancia akár tetszik, akár nem, innentől az elektromosságra koncentrál.

A most bemutatott koncepció feladata tehát felvázolni a gyártó jövőre vonatkozó terveit és megoldásait, aminek része a belső tér kialakítás is. Az olaszok a sajtóközlemény szerint igyekeznek az otthon hangulatát megjeleníteni az autókban. Ennek okán fel is kérték az olasz bútorgyártó céget, a Cassinát, hogy tervezzék meg a belső dizájnt. Látszik is, hogy egy bútorgyártó dolgozott ezeken a részleteken, hiszen ott van mindjárt az ülések kialakítása, melyek inkább nevezhetők dizájner foteleknek, mint hagyományos értelemben vett üléseknek.

A letisztultság érzését tovább növeli a S.A.L.A (Sound Air Light Augmentation) interfész, mely egy óriási döntött kijelzőről irányítható és magába foglal mindent, ami meghatározza a belső tér hangulatát és élhetőségét (hangzás, levegő, hőmérséklet és világítás). Természetesen egy olyan rendszerről van szó, mely magától képes összehangolni ezeket az elemeket annak fényében, hogy milyen hangulata van éppen az embernek.

A Lancia a modern irányzat mellett fontosnak tartja a fenntarthatóságot is, ezért a belső kialakításnál több ponton is erre törekedett. A betétek újrahasznosított anyagokból készültek, az ülések bevonata pedig olyan szövet, melyek létrehozásához nem kellett érdemben kémiai folyamatokhoz nyúlni. Mindezek mellett találhatunk bioalapú cellulóz-acetátot is szép számban az utastérben.

A Lancia a jelenlegi tervek szerint már jövőre megjelenik globálisan az Ypsilon városi kisautó következő generációjával, majd 2026-ban egy új elektromos járgány érkezése várható. Rá két évvel már a Delta elektromos reinkarnációjának kell majd megérkeznie, majd további két évenként várhatók újabb Lancia modellek a távolabbi jövőben is.