hirdetés

Itt a Citroen C3 Aircross!

A múlt héten már megcsodálhattuk egy kínai maketten, most pedig közzétette az első hivatalos képeket is a Citroen a C3 Picassót leváltó Aircrossról.

A családi egyterűek korszaka lezárult, immár biztosan minden kategóriában a SUV-jellegű járműveké a jövő – ezt bizonyítja a Citroen C3 Picassót leváltó Aircross változat, amelynek első képeit most tette közzé a gyártó. A formatervével elsősorban a fiatalokat megcélzó jármű fő piaci konkurense (természetesen) a Nissan Juke, amelynek piaci sikere valóságos modell-offenzívát indított az utóbbi időben. A C3 Aircross formaterve meglehetősen hasonlít előfutárára, a korábban bemutatott C-Aircross tanulmányautóra, valamint nagyobb testvérére, a C5 Aircrossra is. De nem csak az autó külseje lett sokkal divatosabb, a beltér is egyszerűbb, ugyanakkor jobb minőségűnek is tűnik, mint amit egy kisautótól elvárnánk. Bár alapjait tekintve az C3 Aircross a C3-asra épül, nem sok azonos alkatrészt tartalmaz azzal – csak a szélvédő és a műszercsoport emelhető át egyikből a másikba. Mindez azonban nem véletlen, a francia márka ugyanis más célközönségnek is szánja a kis SUV-ot, mint az alapjait adó kisautót. A C3 Aircross az ősz folyamán érkezik meg az európai kereskedésekbe.