Az előzetes után immár hivatalosan is bemutatkozott a Mercedes-AMG GT legújabb és egyben legerősebb változata, a szinte már versenyautós AMG GT R.
Az előzetes után immár hivatalosan is bemutatkozott a Mercedes-AMG GT legújabb és egyben legerősebb változata, a szinte már versenyautós AMG GT R.
Az S 63 AMG Cabriolet adta az alapját a Brabus legújabb autójának, a 850-nek, a Mercedes-AMG nyitott tetős luxusautója így több mint nyolcszáz lóerős teljesítményre képes.
Elárulta a Mercedes-Benz, hogy csaknem minden típusából készít legalább részben elektromos hajtású, konnektorról tölthető változatot, a GLC pedig üzemanyagcellával is készül majd.
Már csak néhány napot kell várnunk arra, hogy a Mercedes bemutassa az AMG GT legvadabb változatát, a GT R névre keresztelt, közel hatszáz lóerős kivitelt.
A Mercedes-AMG GT S versenyváltozatának néz ki, pedig közúti használatra is alkalmas a Mansory legújabb alkotása, amelynek teljesítménye több mint hétszáz lóerő!
Továbbra is nagyban utazik a Mercedes: az E-osztály kombija a kategória legnagyobbja – még annak ellenére is, hogy egyébként kicsit kisebb lett, mint az elődje.
Brit sajtóértesülések szerint a goodwoodi sebességfesztivál alkalmával mutatkozik be először a nagyközönségnek a Mercedes-Benz AMG GT R.
Egy G-osztály ma már divatcikk, ennek megfelelően a Brabus egy igazán extravagáns változatot készített a Mercedes-Benz klasszikus terepjárójából.
Tegnapi előzetes hírünk után íme az első gyári képek a ma hivatalosan is leleplezett Mercedes-Benz GLC Coupéról!
Holnap mutatják be hivatalosan a New York-i Autószalonon a Mercedes-Benz „dögös-SUV” sorozatát. A GLC Coupé a BMW X4-es sorozatának vetélytársa lesz.