
Az önvezető korszakra készülődve olyan kérdésekkel is foglalkozik a Jaguar-Land Rover, mint például hogyan kerülhető el az utasokat érintő rosszullét menet közben. Finoman és óvatosan közlekednek majd a jövő JLR termékei.
Az önvezető korszakra készülődve olyan kérdésekkel is foglalkozik a Jaguar-Land Rover, mint például hogyan kerülhető el az utasokat érintő rosszullét menet közben. Finoman és óvatosan közlekednek majd a jövő JLR termékei.
Bár már korábban is volt arra példa, hogy egy Chevrolet Corvette volt a legendás Indy 500 verseny biztonsági autója, ám az idei lesz az első eset, hogy mindezt középmotoros formában adja elő az amerikai sportkocsi.
A Kia Stinger még mindig különlegesnek és frissnek hat azzal, hogy lényegében teljes mértékben más elvek szerint készült, mint a paletta többi tagja, de azért nem kerülhette el a kötelező ráncfelvarrást. Apróbb változtatásokkal modernizált a gyártó.
Bár nem olyan régen még azt vallotta a BMW, hogy nem kell kombi az M-es palettába, most mégis bejelentették, hogy készül az M3 Touring, avagy puttonyos kivitelben is elérhető lesz a 3-as széria legerősebbje.
Leszerződött a Hyundai a Bose hifigyártóval, már az i20-ba is nyolchangszórós rendszert építenek a jövőben.
Egy gyártási hibából kifolyólag gyulladhat ki az új Ford Kuga PHEV. A hiba elhárítása megkezdődött, újabb példányokat a folyamat lezártáig azonban nem értékesít a Ford.
Leplezetlenül, a fotósoknak kiszolgáltatottan hagytak egy Volkswagen Golf R példányt a gyárban. Persze, hogy már a világhálón kering az újdonság, jóval a gyári leleplezés előtt.
Alig egy hónap van hátra az elektromos Skoda Enyaq premierjéig, így elkezdtek szivárogni az első külső vázlatok is. Lendületes formát ígérnek a rajzok.
Hibrid és elektromos formában is bemutatkozik a következő BMW M5 generáció, de csak 2024-ben. Három év múlva jön az alap 5-ös széria új felvonása.
A Volkswagen a Touareg kínálatában tartotta meg legtovább a négyliteres V8-as turbódízel egységét. Azonban már ezen modellnél sem lesz sokáig elérhető ez a motor, a Touareg Last Edition bevezetésével búcsúznak tőle a németek.