A Tesla alaposan átalakítja a jelenlegi kereskedői rendszerét a közeljövőben. A márka szerint fejlesztés, sokak szerint viszont inkább megszorítás eredménye a döntés.
A Tesla alaposan átalakítja a jelenlegi kereskedői rendszerét a közeljövőben. A márka szerint fejlesztés, sokak szerint viszont inkább megszorítás eredménye a döntés.
A Rolls-Royce ügyvezető igazgatója jelentette be, hogy rengeteget változott a márka az elmúlt időszakban. A vásárlók nem csak fiatalabbak, mint eddig bármikor, hanem saját maguk is vezetik a méregdrága járgányokat.
A Genfi Autószalonon a Car Throttle újságírójának árulta el a Mitsubishi angliai igazgatója, hogy hanyagolják a sportos vonulatot és inkább az SUV-k fejlesztésével foglalkoznak a továbbiakban.
A The Drive szemfüles újságírói szúrták ki a tényt, hogy a Mercedes-Benz március elsején egy New York-i ügyvédi irodán keresztül megújította névhasználati jogát az SLR betűkombinációra.
Ugyan pár éve már szóba került a Hondánál, hogy a lehető legtöbb modelljüket elektromos irányba szeretnék elmozdítani, most viszont pontosítottak: mindegyik minimum hibrid lesz hat év múlva.
A bajorok megerősítették, hogy nem készül vérbeli M-es változat az X7-esből. Az indok annyi, hogy a felmérések szerint nem lenne rá kereslet.
Egy nagyméretű, mintegy 60 ezer autót érintő visszahívást jelentett be az FCA csoport. Az Alfa Romeo Giulia és Stelvio modellek kerültek ki hibás adaptív tempomattal.
A Jeep a Genfi Autószalonon mutatta be a Renegade és a Compass hibrid változatait. Még idén a szalonokba kerülnek az újdonságok.
A Bugatti eddig sem az olcsó kategóriát képviselte, ám a La Voiture Noire minden eddigi képzeletet felül múlt az árazásával.
Tudni lehetett, hogy egy SUV premiert is tart a Mazda a Genfi Autószalonon, de a legtöbben egy új CX-3 generációra tippeltek. Nem nyert, egy teljesen új modell érkezett a kínálatba.