
A Porsche egy nagyobb visszahívást jelentett be a 2021 óta gyártásba került 911-es modellekre. Az első ülésekbe épített légzsákok nyílhatnak ki olyankor, amikor nem kéne, ezzel sérülést okozva a sofőrnek.
A Porsche egy nagyobb visszahívást jelentett be a 2021 óta gyártásba került 911-es modellekre. Az első ülésekbe épített légzsákok nyílhatnak ki olyankor, amikor nem kéne, ezzel sérülést okozva a sofőrnek.
A Wall Street farkasa film forgatásához két Lamborghini Countach példányt is használtak. Az egyiket ráadásul a sztori miatt össze is törték. Most ez a sérült példány keresi új gazdáját egy aukción.
Amerikában egy hotel alkalmazottja vitte el egy kis élményautózásra az egyik vendég Audiját, majd ellopták tőle is a „kölcsönvett” járgányt.
Egy kisebb megszakítással 1961 óta foglalkozik a Mazda bolygódugattyús, azaz Wankel-motorokkal. Most elérkeztek a kétmilliomodik legyártott példányszámhoz, ráadásul a japánok szerint még közel sincs vége a sztorinak.
Hivatalos képeket adott ki a Volkswagen, melyeken ugyan álcázott állapotban még, de az új elektromos kombijukat mutatják meg. Az autó elnevezése is megvan már, ID.7 Tourer néven kerül majd a szalonokba 2024 folyamán.
Az Euro NCAP hivatalosan is elvégezte a két legújabb BYD modell töréstesztjét. Eredmény? Ma már nagyon nem szabad lenézni a kínaiakat!
Bár a Dodge az elmúlt években azt állította, hogy a Dodge Charger következő generációja kizárólag elektromos formában lesz elérhető, most mégis úgy néz ki, hogy lesz belőle benzines kivitel is. Néhány kémfotó és egy beszállítói szivárogtatás erősítette ezt meg.
A Mazda végre lerántotta a leplet a legújabb sportkocsi-koncepciójáról, mely Iconic SP elnevezéssel fut jelenleg, de lényegében az MX-5 jövőjét vetíti előre.
A Porsche vezető dizájnere, Michael Mauer világított rá arra, hogy ha nem lesznek nyitottabbak az európai gyártók a jövőben a változtatásokra, hamar lekörözi őket Kína, nem csak technológiákkal, hanem formai irányzatokkal is.
A jövőben személyi asszisztensként kerül be a DS modellekbe a ChatGPT, azaz a mesterséges intelligenciaként emlegetett chatprogram.