hirdetés

Mégsem lesz a mostaninál kisebb négyajtós Maserati

Bár egy éve még hajlott a gyártó arra, hogy a Levante kistestvérét is piacra dobják, most már a márka vezérigazgatója kizártnak tartja a dolgot. Szerinte csak felfelé terjeszkedve lehet nyereségesnek lenni a szegmensben.

Tavaly még arról volt szó, hogy a Maserati lefelé nyit a négyajtós modellek piacán, ám Harald Wester, a márka vezérigazgatója most már kizártnak tarja ezt az irányvonalat. „Ebben a szegmensben ha nagy hasznot akarsz, akkor nem lefelé, hanem felfelé terjeszkedsz”- mondta Harald az Autocar újságírójának. Ezt azzal támasztotta alá, hogy természetesen a nagyobb és drágább autókon jóval nagyobb a haszonkulcs, ezáltal többet lehet keresni rajtuk.

Új modellek azért természetesen lesznek, például folyik az Alfieri sportkocsi fejlesztése is, mely a tervek szerint tisztán elektromos változatban is bekerül majd a palettába. Ezen felül többek között Ferrari eredetű egységekkel tervezték megtölteni az újdonság motorkínálatát, ám azóta ugyebár kiderült, hogy az ágaskodó lovasok nem támogatják tovább a szigonyosokat. Ez természetesen azt jelenti, hogy új fejlesztésekkel kell kitölteni a bejelentés után kialakult űrt, ami sajnos a piacra dobás dátumát tolhatja el akár évekkel is.