hirdetés

Novemberben érkezik az új Volkswagen Golf

A brit Autocar magazin értesülései szerint novemberben mutatja be a Volkswagen a Golf új, 2017-es modellévre szánt, frissített változatát. A népszerű autóslap egy fantáziarajzot is közölt a várható újdonságról.

A brit Autocar magazin szerint így nézhet ki a következő generációs Volkswagen Golf. A 2017-es modellévre megújított arculatú autónak a 2019-ben érkező vadonatúj alapokra épülő sorozat megjelenéséig kell kitartania. A ráncfelvarrás során látványos LED-csíkokat kap elől-hátul az autó, és kissé sportosabbra is szabják a vonalait – főleg az orr-résznél. Ugyanakkor az igazi újdonságok a frissített Golf belső terében lesznek majd felfedezhetők: például a Passatból már ismert, 12,5-ös monitor az analóg műszerfal helyén, az új infotainment rendszer, amelyhez egy 9,5-ös méretű kijelző kapcsolódik, és az átszabott belső formavilág.