
Egyedi dizájnnal és teljesen elektromos hajtással mutatkozott be a DS N°8, a márka legújabb zászlóshajója.
Egyedi dizájnnal és teljesen elektromos hajtással mutatkozott be a DS N°8, a márka legújabb zászlóshajója.
A BMW fejlesztőközpontban került átadásra egy olyan különleges szélcsatorna, mely gyakorlatilag nem generál önálló háttérzajt. Ennek a segítségével mérik innentől kezdve a bajorok az autóik által generált szélzajt.
December 18-án leállnak a gyártósorok a Mercedes kecskeméti gyáregységében és csak egy hónap múlva indulhat újra a termelés. Persze, ez nem jelenti, hogy nem történik semmi télen a gyárban, a leállás idején karbantartási és átépítési munkálatokat végeznek majd el.
A GM hivatalosan is bejelentette, hogy leáll a Cruise robotaxik fejlesztésével és finanszírozásával. Az így felszabaduló kapacitásokat a normál autók vezetést támogató rendszereinek fejlesztésére fordítják inkább a jövőben.
A Ford történetének eddigi legdurvább Mustang kivitele a GTD, mely lényegében egy utcai versenyautó. Most kiderült, hogy azonban nem csak az utcán bírja a tempót, hanem a versenypályán sincs semmi oka a szégyenkezésre.
A Nokian bejelentette, hogy gőzerővel dolgoznak egy olyan technológián, ami lehetővé teszi, hogy az abroncsok meg tudják változtatni a fizikai jellemzőiket. Az ígéretek szerint 2035-ben már olyan gumik lesznek a piacon, amik a futófelületük átalakításával minden létező élethelyzetben a legoptimálisabb tapadást biztosítják.
A Recaro még nyáron jelentette be, hogy csődközeli helyzetbe került. A kilátástalan helyzetből most egy olasz cégcsoport, a Proma Group rántotta ki a német gyártót.
A McLaren arra kéri a 765LT kupé tulajdonosokat, hogy nagy sebesség mellett ne engedjék le az oldalsó ablakokat és kerüljék a versenypályás használatot, mert a hátsó polikarbonát szélvédő könnyen kiszakadhat a helyéről. Már dolgoznak a megoldáson.
A Volkswagen Magyarország egy háromrészes videósorozattal tiszteleg a Golf története előtt. Nem csak a legendás modell történetét dolgozzák így fel, hanem mélyebb társadalmi és kulturális összefüggésekre is rávilágítanak. A beszélgetések Vályi István és Steigervald Krisztián generációkutató között zajlanak.
A Jaguar éppen egy komoly arculatváltáson megy keresztül, ami érezhetően nem minden rajongónak nyerte el a tetszését. Olyannyira, hogy az elmúlt időszakban érezhetően megnőtt az interneten a használt példányokra rákeresés egy angol felmérés szerint.