A BMW X6-nak szeretne ellenfelet állítani a Porsche azzal a kupés vonalvezetésű SUV-val, amelyet a most bemutatott Cayenne-ből faragnának ki.
A BMW X6-nak szeretne ellenfelet állítani a Porsche azzal a kupés vonalvezetésű SUV-val, amelyet a most bemutatott Cayenne-ből faragnának ki.
Bemutatták a Porsche Cayenne új, 2018-as sorozatát. Íme az első hivatalos képek az autóról!
Nem sokkal azt követően, hogy a Porsche közzétette az első, még csak beetető-képeket a 2018-as Cayenne-szériáról, máris kikerült egy sor olyan felvétel az autóról, amelyeken már minden szögből és szinte minden részletében megcsodálható az autó. Íme!
Kiadta az első hivatalos képeket a Porsche a Cayenne következő generációjáról. Persze, ezek még csak a beetetést szolgálják – de már legalább nagyjából látszik rajtuk az egész autó.
Alapos kezelésnek vetette alá a Porsche szuper-SUV-ját a TechArt. A végeredmény egy brutálisan erős szörnyeteg – amely szörnyetegnek is tűnik.
Még szebb lett a Porsche Cayenne. A Platinum Edition nevű limitált sorozat attraktív optikai kiegészítőket kapott.
Számítani lehetett rá, hogy négyhengeres változatban is bemutatja kisebbik szabadidő-terepjáróját a Porsche. Itt az Audi kétliteresével szerelt Macan!
Ki tudná jobban, hogy mit igényelnek a vásárlók a Porsche Cayenne egyik legnagyobb piacán, mint azok, akik ott élnek? A vásárlók igényeire alakította a sportos SUV-ot egy orosz tuningcég.
Már önmagában is látványos jelenség a Porsche Cayenne, de a német Lumma Design még feltűnőbbé tette a sportkocsi-márka nagyobbik szabadidő-terepjáróját.
A hivatalos leleplezés előtt néhány nappal kiadta a gyártó a Bentley Bentayga sajtóanyagát, így ha élőben még nem is, de képeken már megcsodálhatjuk a patinás gyártó exkluzív SUV-ját.