
A nagyobb értékű autóknál a ponyvázást illik már stílusosan, legalább egy típusspecifikus megoldással letudni. Az Audi most megmutatja, hogy miként is lehet ezt a legjobban kivitelezni.
A nagyobb értékű autóknál a ponyvázást illik már stílusosan, legalább egy típusspecifikus megoldással letudni. Az Audi most megmutatja, hogy miként is lehet ezt a legjobban kivitelezni.
Bár az utóbbi időkben inkább az Evija szupersportkocsi kapcsán hallatott magáról a Lotus, a srácok szépen csendben dolgoztak hétköznapibb modelleken is. Három elektromos SUV modell érkezik majd az elkövetkező években.
A Renault alá tartozó Mobilize egy új, kimondottan sofőrös járgányon dolgozik, mely a tervek szerint előfizetéses rendszerben lesz elérhető.
Tisztán elektromos kivitelt kap a 7-es széria majd nem sokkal rá az 5-ös is. Az SUV paletta villanyosítása is felgyorsul, az X1-es is felkerül az i-vel jelzett modellek palettájára.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a NIO, miután az egyik vásárlójuk halálos balesetet szenvedett, miközben az autó magát terelgette az úton.
Megkapta a kötelező modellfrissítését a Porsche elektromos nagyágyúja, a Taycan. Okosabb lett a technika, de a színekre is rágyúrtak a gyáriak egy kicsit.
A Kia az EV6 elektromos autóval kezdett neki története legnagyobb villanyosítási akciójának, melyet nemsokára két másik elektromos SUV is követ majd. Egyet Amerikának, egyet pedig Európának dedikálnak majd a koreaiak.
Ha azt mondjuk, hogy Crate Engine, akkor mindenkinek egyből beugrik a bitang erős V8-asok hada, melyet dobozban szállít ki a megrendelőknek a gyártó utólagos beépítésre. A Ford most elektromos formában is piacra dob egy ilyet.
Egy kimondottan prémium kategóriás elektromos SUV modellel jelentkezett a Hyundai almárkája. A Genesis GV60 a Kia EV6 alapjaira épült fel.
Eddig főként az elnevezése miatt támadták bizonyos szervezetek a Tesla vezetést segítő rendszerét, most viszont az amerikai hatóságok a működését kérdőjelezik meg, miután immár 11 alkalommal nézett be az Autopilot út mellett álló, megkülönböztető fényjelzést használó járműveket.