
A Mercedes felfrissítette a G osztály kínálatot. A dizájnhoz nem, de a hajtásokhoz alaposan hozzányúltak.
A Mercedes felfrissítette a G osztály kínálatot. A dizájnhoz nem, de a hajtásokhoz alaposan hozzányúltak.
A Porsche egyik újdonsága lesz idén a villanyosított 911-es, melynek hibrid hajtása egyenesen a versenypályáról érkezik a gyártó közleménye szerint.
A kínai Lynk&Co új modellje egy kimondottan lendületes formatervű hibrid szedán lesz. A legerősebb kivitel esetében ráadásul lóerők terén sem lehet hiányérzetünk.
Az Opel a Corsa történetében először alkalmaz hibrid hajtást. Igaz, nem teljes értékű rendszert kap a gömbvillámosok városi autója, de azért egy picit tud tisztán elektromos üzemben gurulni is.
Kína legnagyobb autógyártója jelentős mérföldkőhöz érkezett. Elkészült ugyanis a hatmilliomodik autójuk a NEV, azaz a konnektoros hibridek és elektromos autók kategóriájában.
Ez elmúlt évtizedben a kék kiemeléssel rendelkező Toyota embléma azt jelentette, hogy valamilyen szinten vagy akár teljesen elektromos modellről van szó. Ezen változtatott a gyártó, de helyette megjelenik a kék pötty a hajtáslánc-megjelölés mellett a kocsik hátulján.
Fordult a kocka, ugyanis a Ferrari beszámolója szerint több hibrid hajtáslánccal szerelt autót adnak el, mint villanyosítás nélkülit. Persze, ebben nagy szerepe van az elmúlt hónapok kínálatának is.
Egy új minisztériumi tervezet szerint a jövőben nem kaphatnának zöld rendszámot a konnektoros hibrid autók, sőt a már kiosztott hatósági jelzéseket is csak a következő műszaki vizsgáig tarthatnák meg a tulajdonosok.
Hivatalosan jövőre mutatkozik be, de már most elkezdték promózni a konnektoros hibrid Ford Rangert. Több mint 45 kilométeres elektromos hatótávot és brutális nyomatékot ígér az első gyári közlemény.
A gyáriak eddig nem árultak el sokat a jövőre érkező új SUV modelljükről, ám néhány kiszivárgott kép mégis sok kérdésre választ ad. Még az elnevezés sem biztos, de jelenleg Brennero néven emlegetik az újdonságot.