hirdetés

Teljesen befeketült a Toyota Prius

Valami egészen elképesztő látványos a majdnem utolsó csavarjáig feketébe öltöztetett Toyota Prius. Bemutatkozott a Nightshade Edition.

Ahogy a trendek diktálják, Toyota is egy ideje már kínál saját sötétített edíciókat, többek között a Corolla vásárlói számára is. Most viszont azok is az éj sötétjébe burkolódzhatnak, akik arra ébredtek egyszer csak, hogy sose árt, ha van Prius a nevükön!

A Nightsade Edition természetesen fekete kiegészítőket és díszítőelemeket takar, az összkép pedig akkor áll össze, ha az autó fényezését is eszerint választjuk meg. Ekkor lényegében a jellegzetes kéken világító Toyota hibrid emblémán (na meg a fényforrásokon) kívül tényleg minden fekete, mintegy low-cost Batmobil képet rajzolva ki.

Persze, akik nem vonzódnak ennyire a sötétséghez, azok is kérhetnek Nightsade kivitelt szürke vagy fehér karosszériával, ekkor csak a tükörház, az antenna, a hátsó légterelő lesz fekete, na meg a kilincsek, a típusjelölések és a felnik is.

Belül gazdag alapfelszereltséggel találkozhatnak a különleges kivitelre vágyók, azaz alapfelszereltség a 7 colos kijelző, az elektromosan állítható ülés és az Amazon Alexa intelligens személyi asszisztens, már ahol támogatott ez a funkció.

Motorikusan nem hoz változást a komorság, azaz a már megszokott 1,8 literes benzines erőforrást találhatjuk meg a lemezek alatt két elektromos motorral és CVT váltóval kiegészítve.