hirdetés

Tovább bővül a Smart elektromos palettája

A Smart márka komoly átalakuláson megy keresztül a Geely fennhatósága alatt. A villanyosítás mellett új modellmegjelölésekre és formai irányzatra számíthatunk, aminek kézzelfogható bizonyítéka a #1 után most bemutatásra kerülő #3.

Ha Smart, akkor mindenkinek azonnal a „For” modellcsalád ugrik be. Érthető, hiszen éveken keresztül a Fortwo és a Forfour képviselte a márkát a piacon. Most viszont változik a helyzet, a Geely fennhatósága alatt ugyanis komplett megújuláson megy keresztül a Smart.

Az új irányt természetesen a villanyosítás jelenti, de nem úgy, ahogy a márka rajongói elsőre képzelik. A Smart ugyanis nem a meglévő kínálatnak állít új generációkat, hanem inkább kompletten újjáépíti a palettát. Ennek az első fecskéje a tavaly bemutatott #1, most pedig meg is érkezett a #3, amely egy elektromos kompakt SUV.

A két autó ugyan arra a Geely SEA platforma épül, de a #3 esetében értelemszerűen nyújtottak rajta egy keveset. Ennek köszönhetően az autó 4,4 méteres hosszúsággal és 1,8 méteres szélességgel rendelkezik 1,6 méteres magasság mellett.

Hajtásláncok tekintetében is nagy a közösködés, azaz a belépő szintet itt is a 268 lóerős változat jelenti, de készül egy duplamotoros, Brabus emblémás változat is 422 lóerős összteljesítménnyel. Az akkumulátor csomag 66 kWh teljesítményű, tehát még ez is egy az egyben jön át a #1-ből.

A #3 hivatalos premierje pár hét múlva a Shangjai Auto Show keretein belül lesz megtartva, aztán kezdődik az ázsiai piacon forgalmazás. Az európai vásárlók legközelebb 2024 első felében számíthatnak az autóra, az árazása pedig egyelőre nem ismert.

A Smart megújulásának ez a két modell csak az első két lépcsőfoka, a gyáriak rövidtávú terveiben még további 5 elektromos autó szerepel, amiket egy év eltérésekkel mutatnak majd be egészen 2027-ig. Már azt is tudni lehet, hogy a következő ilyen Smart a #2 lesz, mely egy városi mini lesz, mondhatni a Fortwo közvetlen utódja.