hirdetés

Véget ér a Mondeo sztori

A Ford hivatalosan is megerősítette, hogy jövőre végleg leáll a Mondeo gyártása. Utódmodell nem lesz, azaz tényleg véget ér egy három évtizedes történet.

Nagyon úgy néz ki, hogy ismét egy nagy múltú névvel lesz kevesebb az autóipar, ugyanis egyre nagyobb az esély arra, hogy jövőre, mintegy 30 évnyi jelenlét után elbúcsúzik a palettáról a Ford Mondeo. A fejleményekről az Auto Express magazin számolt be, majd érkezett a gyári megerősítés is. „Bár nem kommentáljuk a termékeinkkel kapcsolatos spekulációkat, azt megerősíthetjük, hogy a jövőben nem tervezünk a Mondeóval Európában”

A folyamat persze nem most indult meg, hiszen a Ford a motorpaletta csökkentését már tavaly megkezdte, majd Amerikában leállt az ottani változat, a Fusion értékesítése is.

A döntést a gyáriak azzal magyarázzák, hogy míg egykoron kimondottan sikeresnek számított az autó, mostanra annyira elfogyott az érdeklődés az irányába, hogy egyszerűen nem éri meg gazdaságilag tovább fenntartani a gyártósorokat számára. Tavaly már csak például 21 ezer darabot értékesítettek belőle, pedig évekkel korábban még több százezer darabos szériákról beszélhettünk. Ennyire megcsappant a Ford vásárlók száma? Dehogy, csupán ahogyan az már évek óta egyre jobban körvonalazódik, az SUV piac szépen lassan megöli a többi kategóriát.

A Mondeo pályafutása tehát 29 évig tartott, ez idő alatt pedig négy generációt élt meg a típus. Utódmodellről közvetlenül nem beszélnek a gyáriak, ám nyilvánvalóan kitöltik majd a méretosztályban keletkező űrt egy újdonsággal. Persze, nem normál szedán vagy kombi felépítésű autóval, mert azoknak szépen lassan a jelek szerint teljesen leáldozik, hanem egy SUV vagy crossover érkezése várható majd az elkövetkező években.