hirdetés

Vizsgálatot indítanak az amerikai hatóságok a Tesla Autopilot ügyében

Eddig főként az elnevezése miatt támadták bizonyos szervezetek a Tesla vezetést segítő rendszerét, most viszont az amerikai hatóságok a működését kérdőjelezik meg, miután immár 11 alkalommal nézett be az Autopilot út mellett álló, megkülönböztető fényjelzést használó járműveket.

Gyakorlatilag amióta a Tesla bemutatta az Autopilot névre keresztelt vezetést segítő (sokak szerint tévesen önvezető) rendszerét, azóta érik támadások ezzel kapcsolatban Elon Musk cégét. Az utóbbi időben leginkább a megtévesztő elnevezést bírálták bizonyos szervezetek, most viszont az Egyesült Államok hivatalosan is vizsgálódni kezdett a működésével kapcsolatban is.

Az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) ugyanis rávilágított arra, hogy 2018 januárja óta pontosan 11 esetben történt meg, hogy az Autopilot lazán nekivezette az autót út mellett álló, megkülönböztető jelzés használó járműveknek. Mindegyik eset éjszaka történt, így felmerült annak a lehetősége is, hogy a rendszer a villogó fények miatt zavarodik össze, ami miatt eddig 17 ember megsérült, egy pedig elhalálozott a fenti időszak alatt.

A vizsgálat eredményétől függetlenül hangoztatják a szakértők, hogy az Autopilot nem önvezető rendszer, tehát a működése mindenképpen emberi felügyeletet igényel, azaz senki se próbáljon meg aludni vagy más, nem a vezetéshez köthető tevékenységet folytatni bekapcsolt automatika mellett, mert az továbbra is roppant balesetveszélyes.