hirdetés

1000 lóerő feletti kivitelt is kaphat a Lamborghini Temerario

A Lamborghini Temerario az értékesítés kezdetén egy 920 lóerős hibrid hajtással lesz elérhető. Ha ez valakinek nem lenne elég, annak van egy jó hírünk: a gyártó szerint ennél még jóval több van ebben a rendszerben.

A Lamborghini Temerario hivatalosan még meg sem jelent, ám a gyártó máris arról beszél, hogy óriási még a potenciál az új fejlesztésű hibrid hajtásban. Egészen pontosan a vállalat kutatás-fejlesztési vezetője árulta el a Top Gear magazinnak, hogy mind a V8-as benzines motorban, mind pedig az elektromos hajtásban vannak még tartalékok.

Rouven Mohr ráadásul konkrét adatokat is közölt: „A belsőégésű motorunkat 200 lóerős literenkénti teljesítménnyel működtetjük, de akár 220 lóerő literenkénti teljesítményt is gond nélkül képes kezelni”. Ez annyit tesz, hogy a négyliteres egység a jelenlegi 800 lóerő helyett akár 880 lóerős is lehet, amihez még hozzájön az elektromos motorok teljesítménye is.

A villanyos hajtás három motorja jelenleg plusz 120 lóerőt tesz hozzá az összképhez, de Mohr szerint ez is igencsak visszafogott beállításokkal működik jelenleg, azaz a bemeneti feszültség növelésével a határ a csillagos ég.

Szóval, mekkora teljesítménnyel számolhatnak akkor a jövőben a vásárlók egy esetleges STO, vagy hasonló „forróbb” kivitel piacra dobása esetén? Erre Rouven Mohr csak annyit mondott, hogy „A hajtás esetében egy négyjegyű szám is könnyedén lehetséges. Meg tudjuk lépni ezt az előrelépést, ez nyilvánvaló”.