hirdetés

30 új Nissan modell közül csak 16 lesz elektromos a jövőben

A Nissan új rövidtávú tervei között szerepel a paletta szinte teljes megújítása. Ennek értelmében 30 új modellt készülnek bemutatni 2026-ig, de ebből csak 16 lesz teljesen elektromos.

A Nissan alaposan rámegy a modernizálásra és a paletta megújítására az elkövetkező két évben. A japán márka ugyanis egészen elképesztő modelldömpinggel készül, azaz 30 új modellt készül bemutatni 2026-ig. Persze, ebben benne vannak az almárkák újdonságai is, mint például az Infiniti következő generációs autói.

Na de, vajon a japánok hogy állnak a teljes elektromos átálláshoz? Erről tökéletes képet ad, hogy a közlemény szerint az említett 30 autóból csak 16 lesz teljesen elektromos, azaz bőven marad még idejük a belsőgéséű motoroknak is, természetesen hibrid és konnektoros hibrid formában.

A gyáriak arra is kitértek, hogy piaconként hogy néz majd kí az újdonságok megoszlása. A 30 autóból 8 lesz kapható Kínában, 7 az Egyesült Államokban, 6 Európában, 5 Japánban, 4 a Közel-Keleten és 3-3 Afrikában és Indiában. Ebből kiszámolható, hogy természetesen bőségesen lesznek átfedések, azaz a bejelentésben benne vannak a globális modellek is.

Pontosan mik lesznek ezek az újdonságok? Erre egyelőre nem tértek ki az illetékesek, de biztos, hogy ott van köztük az öregedő Leaf utódjaként érkező elektromos crossover, a Renault 5 alapokra épülő új Micra és a kedvcsináló videó alapján számos SUV modell érkezésére is számítani lehet.