hirdetés

Elkészült a kínai BYD legújabb elektromos autója, a D1

A kínai gyártó egy helyi közösségi autómegosztó céggel állt össze, hogy a kettejük tapasztalatai alapján megalkossák az ideális fuvarozásra is használható elektromos autót.

Ugyan a kínai székhelyű, ám most már globálisnak számító BYD nem igazán új szereplő az elektromos autózás világában, a most bemutatott modelljük valamilyen szinten mégis új mérföldkőnek számít a gyártó életében. Ezt ugyanis eleve úgy alkották meg, hogy nem csak a vezető igényeit, hanem az utasokét is szem előtt tartották.

Ehhez Kína legnagyobb közösségi autómegosztó vállalkozásával, a Didi-vel álltak össze, akik éveken keresztül monitorozták az utasaik véleményeit és igényeit, majd azokat megosztották a gyártóval is.

A végeredmény egy egészen Volkswagen ID.3-szerű elektromos autó lett 418 kilométeres elektromos hatótávval és 140 lóerős villanyos erőforrással. A vezetést segítő rendszerek a kettes szintű önvezetést teszik lehetővé, azaz a D1 névre keresztelt modell képes akadályok előtt megállni, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszere is van, illetve folyamatosan figyeli a sofőr reakcióit és fáradtságot vagy elbambulást érezve automatikusan jelez.

Ami ennél is fontosabb, hogy a D1 belseje alapvetően a Didi igényei szerint lett megalkotva, azaz kiváló potenciált nyújt majd a közösségi autómegosztó szolgáltatóknak, mint például az Uber. Ennek érdekében hátul két kijelzőn figyelhetik az utasok az autó pillanatnyi helyzetét a navigációs térképen, nézhetnek filmet vagy éppen internetezhetnek, ha ahhoz van kedvük. A D1 hátsó ajtajait nem kifelé nyílnak, hanem hátrafelé eltolódnak, ezáltal alaposan megkönnyítve a ki- és a beszállást. A fejlesztés folyamán szintén fontos tényező volt, hogy a sofőrülés a lehető legkényelmesebb legyen és a köré épített ergonómia is nyugtató hatással bírjon, hiszen amennyiben tényleg fuvarozó cégekhez kerül az autó, akkor érthető módon ez az ülés lesz a legtöbbet használva, avagy nem mindegy, hogy a sofőr milyen „munkakörnyezetben” dolgozik minden egyes nap.