hirdetés

Elkezdődött a Cadillac villanyos átállása is

Nagyon úgy tűnik, hogy a Cadillac is maga mögött hagyja a méretes belsőégésű motorokat és elektromos márkává alakul pár éven belül. Meg is érkezett az új jövőt hirdető első ilyen modelljük is.

Amerika egyik legnagyobb múltú gyártója sem kerülheti el az elektromos átállást, legalábbis erre utal a Cadillac azon bejelentése, hogy a tervek szerint 2030-ra teljesen eltüntetik a belsőégésű motorokat a kínálatból.

„A dolgok jelen állása szerint még ebben az évtizedben elektromos márkává alakulunk, ami azt jelenti, hogy 2030-tól már nem kínálunk belsőégésű motorral szerelt autókat a vásárlóknak”- jelentette ki Rory Harvey, a márka ügyvezető igazgatója, aki hozzá tette azt is, hogy már új benzines egységek fejlesztésébe sem kezdenek bele, hiszen a jelenlegi erőforrás kínálat elég friss ahhoz, hogy kiszolgálja a hátralévő időtartamot.

Annak szemléltetéseként, hogy nem csak a levegőbe beszél az egykoron még V16-os motorokat is kínáló amerikai gyártó, gyorsan be is mutatták az első teljesen elektromos modelljüket, mely Lyriq néven kerül a szalonokba még jövő év elején. Természetesen egy SUV modellről van szó egy hátul elhelyezett 340 lóerős villanyos motorral és valamivel több mint 500 kilométeres hatótávval.

A Lyriq csak az első modellje egy meginduló folyamatnak, ugyanis a Cadillac már említés szinten be is számolt a második ilyen hajtással készülő autójáról, mely egy méretes szedán lesz és Celestiq néven kerül majd fel a palettára 2023-ban.