hirdetés

Visszafogottan frissült fel a Range Rover Evoque

Néhány apróbb változtatással és finomítással készítette fel a Range Rover az Evoque modellt a 2024-es modellévre.

A Range Rover Evoque jelenlegi generációja immár négy éve van változatlan formában a piacon. Egy modellciklus általában 8 évig tart, így várható volt, hogy még idén megérkezik a félidei frissítés az autóhoz.

Ez most meg is történt, bár első pillantásra egészen úgy tűnik, mint ha nem is lennének változtatások. Pedig, ha jobban megnézzük, a külső például új Pixel LED fényszórókkal modernizálódott, melyek oldalanként 67 darab LED precíz mozgatásával érik el a szemből érkező kimaszkolását vagy éppen az út szélén található veszélyforrás megvilágítását. Szintén újak a lökhárítók is, melyek az eddigieknél sportosabb megjelenést garantálnak.

Belül egyértelműen a 11,4 colos érintőképernyő a legszembetűnőbb újdonság, melyen a legújabb generációs Pivi Pro 2 infotainment szoftver fut. A középkonzolon megjelent a vezeték nélküli telefontöltés lehetősége is, de a gyáriak arra is figyeltek, hogy jobb levegőminőséggel találkozzanak az Evoque utasai. Opciós lehetőségként ugyanis megjelent a kínálatban a Cabin Air Purification Plus rendszer is, mely PM2.5 szűréssel és CO2 kezeléssel rendelkezik illetve Nano X technológiát használ a kórokozók leküzdésére és a szagok, baktériumok és allergének eltávolítására.

Hajtásláncok tekintetében igazi újdonság a P300e, mely egy háromhengeres benzines Ingenium erőforráson alapuló hibrid renszer. Ennek az összteljesítménye 305 lóerő, de a 14.9 kWh teljesítményű akkumulátornak köszönhetően városi tempót tartva akár 48 kilométer is megtehető vele kizárólag az elektromos motort használva.