hirdetés

Bőven 1000 lóerő felett teljesíthet majd a BMW M3 elektromos változata

A következő M3-as BMW generáció már elérhető lesz teljesen elektromos változatban is, ráadásul a gyáriak elmondása szerint ez lesz a gyártó eddigi legerősebb modellje majd.

A BMW szépen lassan, de mégis komoly lépéseket tesz a villanyosítás felé. Nemrég mutatták be például a Neue Klasse tanulmányautót, mely lényegében a következő 3-as széria elektromos előfutárjának tekinthető. A bajor gyártó ráadásul nem csak a mezei 3-ast villanyosítja majd, hanem kiderült, hogy az M3 is kap majd elektromos variánst.

Erről maga az M divízió igazgatója, Frank van Meel beszélt egy interjúban. Elmondása szerint az autó semmihez nem lesz fogható, amit eddig alkottak, ráadásul a többi márka teljesítményre kihegyezett modelljei is retteghetnek majd. Az elektromos M3 ugyanis négy villanymotoros elrendezést használ majd, melyek összesen 1341 lóerőnyi teljesítményt is képesek lesznek leadni.

Az is kiderült, hogy az alapokat ténylegesen a Neue Klasse adja, a víz-olaj hűtéses villanymotorok és az akkumulátorok viszont teljesen különböznek majd attól, mint amit a platform többi modellje kap.

Persze, sok még a nyitott kérdés, de a BMW 2026 és 2027 között szeretné bemutatni az új M3-ast, így várhatóan jövőre már sokkal többet tudhatunk majd meg a gyártó következő nagy dobásáról.

forrás: Carscoops

(a képeken a Vision Neue Klasse tanulmány látható)