A Lamborghini hivatalosan is megerősítette, hogy az Urus S és Urus Performante modellek hamarosan kikerülnek a kínálatból, helyüket pedig az új plug-in hibrid Urus SE veszi át. Az információ a gyártó 2024-es értékesítési jelentésében jelent meg, ahol kiemelték az SE modell jelentőségét.
Az Urus SE tavaly a Pekingi Autószalonon debütált, és a Lamborghini szerint ez a modell a technológiai innováció, a megkülönböztető dizájn és a sokoldalúság tökéletes kombinációja. Az új SE továbbra is a jól ismert 4,0 literes, ikerturbós V8-as motort használja, amely önmagában 620 lóerőt teljesít. Az elektromos motorral kiegészítve a rendszer összteljesítménye eléri a 800 lóerőt, amely jelentős ugrás az S és Performante 666 lóerős teljesítményéhez képest.
Az SE plug-in hibrid hajtáslánca brutális gyorsulást is biztosít: a modell 3,4 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, ami mindössze egytized másodperccel marad el a Performante-tól. A végsebessége viszont meghaladja az elődökét: az SE 312 km/óra csúcssebességre képes, míg a Performante 306 km/órával, az S pedig 305 km/órával büszkélkedhet. Mindezek mellett a hibrid hajtáslánc értelemszerűen környezetkímélőbb üzemeltetést is jelent, hiszen akár 60 kilométert is képes tisztán elektromos üzemben megtenni.
A Lamborghini közleménye nem tér ki az okokra, hogy miért kerülnek kivezetésre a kizárólag belsőégésű motorral szerelt variánsok, de valószínűleg a fenntarthatóságra és a villanyosításra törekvés áll a dolog mögött. Ráadásul, az Urus esetében logikus is a döntés, hiszen a hibrid verzió semmivel sem ad kevesebbet, mint a villanymotor nélküli kivitelek, sőt, amint látjuk, sok esetben még felül is szárnyalja azokat.