hirdetés

A BMW-nek is lehetne szuper-sportkocsija

Nem hagyná szó (pontosabban: tett) nélkül a BMW a Mercedes-AMG szuper-sportkocsiját, a nemrégiben leleplezett Project One-t. Vagy mégis? A bajorok is képesek lennének készíteni egy hasonló überhájtechjetfighter-jellegű csodát. Csak épp most momentán nem akarnak.

Megszokhattuk már, hogy ha az egyik német prémium-gyártó előrukkol valami újdonsággal, a többiek is igyekeznek követni. Nos, a Forma-1-es technikára épülő Mercedes-AMG  Project One most kétség kívül feladta a leckét a riválisoknak. Az Audi már egy hónapja bejelentette, hogy maga is fejleszt egy komoly, az R8-as fölötti csúcs-sportkocsit, most pedig a BMW alelnöke erősítette meg, hogy ők is képesek lennének készíteni egy ilyen modellt. Csakhogy nem biztos, hogy szeretnének. Dirk Hacker a brit Autocar magazinnak nyilatkozva azt mondta: minden tudásuk megvan ahhoz, hogy maguk is előálljanak egy világverő sportkocsival, ha erről döntés születik. Az alelnök mondatai azonban arra utaltak, hogy szerinte nem fog ilyen döntés születni a közeljövőben. „Jelenleg sokkal inkább a jövő mobilitásának kihívásai koncentrálunk, mint egy szuper-sportkocsi készítésére.”