hirdetés

Bemutatkozott hatodjára is a Subaru Impreza

Amerikában tartotta premierjét a Subaru Impreza hatodik generációja. Egyelőre csak csapotthátú változatban mutatkozott be, sőt, a szedánról még említés szinten sem beszéltek a gyáriak, ráadásul a manuális váltó is úgy néz ki, hogy ment a levesbe.

A Subaru mindenkori legsikeresebb és leghíresebb modellje az Impreza, mely számtalanszor bizonyította már, hogy a mindennapi felhasználás mellett teljes boldogsággal megfér a sportosság is. Sőt, számtalan rali sikert is elkönyvelhetett már általa a gyártó, aminek köszönhetően a hatodik generáció premierjét régóta várták már a rajongók. Ez most meg is történt a Los Angeles Auto Show keretein belül, ám a klasszikus Impreza fanatikusok felemás szájízzel könyvelhették el a nagy bemutatkozást.

Az új felvonás ugyanis (ahogyan az a korábbi kedvcsinálók alapján is várható volt) kizárólag csapotthátú ötajtós karosszériával mutatkozott be, a gyáriak pedig a szedán változatot még említés szinten sem lebegtették meg, így valószínű, hogy (amennyiben egyáltalán lesz) WRX átirat, az is erre a formára fog épülni.

Na de ez még nem a világvége, nézzük a lényeget, azaz a technikát. Az új Impreza egyelőre nem lépett a villanyosítás útjára, azaz marad továbbra is a négyhengeres boxermotor a kínálatban, melyet kétféle kiszerelésben kínálnak kezdetekben a vásárlóknak.

Az alap Impreza és a Sport kivitel esetében egy 2 literes variáns kerül a motortérbe 154 lóerős teljesítménnyel, az utóbbi esetben jár a nagyobb 18-as felni szett, a nagyobb teljesítményű fékgarnitúra és a hangolható felfüggesztés. A kínálat csúcsát az RS képezi, melynek meghajtásáért már egy 2,5 literes boxer erőforrás gondoskodik 185 lóerős teljesítménnyel.

Fontos tényező továbbra, hogy mindegyik változathoz egyedül a gyáriak Lineartronic CVT váltója kérhető, azaz tényleges manuális váltó már nincs. A Sport és az RS esetében azonban szimulált fokozatok vannak, így a manuális pakolgatás illúzióját továbbra is fenntartja a gyártó némi szoftveres trükközésnek köszönhetően.

A kellő tapadásról és a dinamikus elindulásról a szimmetrikus összkerék-meghajtás gondoskodik, az új padlólemez pedig 10 százalékkal nagyobb merevséget ígér, ezzel növelve a minőség és a sportosság érzetét.

A belső tér minden eddigieknél jobb minőségű kidolgozást kapott, a digitalizáció pedig, mint majdnem minden új autónál, az Impreza esetében is elhozta az élére állított méretes tabletet a középkonzolon, melynek köszönhetően fizikai kapcsolókat már csak jószerivel a kormányon találhatunk. Ott viszont akad belőlük gazdagon. Mindezek mellett a műszeregység maradt analóg egy központi kis kijelzővel kiegészülve.

A gyáriak elmondása alapján az új Impreza legkorábban jövő tavasszal kerülhet a szalonokba, egyelőre az árazásáról sem esett szó.