hirdetés

Crossover változattal bővül a Kia Ceed palettája

Azt tudni lehetett, hogy a Kia kimondottan nagy hangsúlyt fektet a Ceed paletta bővítésére, egészen eddig viszont nem lehetett tudni, hogy mi jöhet a ProCeed után. Természetesen egy crossover lesz az.

Az új Kia Ceed generáció leleplezésekor lefektették már a gyáriak, hogy az eddigieknél sokkal több változatban készül majd el. Azóta lett egy kombi, illetve a sportkombi változat is befutott ProCeed néven. Most az is kiderült, hogy a paletta negyedik tagja egy emelt hasmagasságú crossover lesz, melyet egyelőre még csak részben mutatnak meg a gyáriak egy vázlat segítségével. A fontosabb részletek azonban már nagyon szépen kivehetőek rajta.

Például az, hogy a jelenleg xCeed néven futó projekt nem simán a Ceed megemelt változata lesz, hanem teljesen új karosszériát álmodtak meg neki a Kia dizájnerei. A tetővonal kupésan lejt, a hátsó lámpákat pedig keskenyebb vonalban húzták meg.

A hivatalos bemutató és a többi információ alig pár nap múlva a Genfi Autószalonon várható.