hirdetés

Cyberizé Kínából

A kínai Great Wall egy kimondottan brutális pickuppal állt elő a Shanghai Auto Show keretein belül, amivel egyszerre reagálnak a Mercedes és a Tesla nagyzolására. Ez a 6X6-os meghajtással készülő CyberP!ckup, mely nemsokára már rendelhető is lesz a hazai piacon.

Egy időben, ha kínai autóról beszéltünk, akkor egyértelműen valami olcsó másolat került a rivaldafénybe. Mostanság azonban más a helyzet, hiszen a kínai autóipar egyre erősebb és maghatározóbb. Ötletet azért továbbra is szeretnek átemelni magukhoz a srácok.

Itt van például a Grat Wall, mely most a Shanghai Auto Show keretein belül mutatta be a legújabb dobását, mely lényegében egy válasz a brutális Mercedes-Benz G63 AMG 6×6 modellre. Igen, ennek is három tengelye van 6X6-os hajtással, az alapokat adó Shanhai Cannon megjelenését pedig a gyártó megpróbálta ehhez illően minél robusztusabbra faragni.

Ha ez még nem lenne elég, a kínaiak egy másik szálat is behúztak a sztoriba, azaz az elnevezéssel megpróbálják a Tesla körül kialakult felhajtást is meglovagolni. Persze, Cybertruck nem lehetett az autóból, de egyértelmű utalás erre a CyberP!ckup típusnév.

A meghajtásról egyébként egy 3 literes benzines erőforráson nyugvó konnektoros hibrid rendszer gondoskodik 520 lóerős teljesítménnyel 750 Nm nyomaték mellett, ami ennyi keréken át közvetítve nem elhanyagolható húzóerőt jelent. Annyira, hogy a kínai 6X6-os a gyáriak közleménye szerint akár 6 tonnát is képes magával rángatni erőlködés nélkül.

Bár egyelőre a járgányból még csak egy darabot épített a Great Wall, a CarExpert jelentése szerint ez már lényegében a sorozatgyártásra érett példány, azaz nemsokára beindulhat az értékesítés is, egyelőre persze az ázsiai piacon.