hirdetés

Egykori SEAT fődizájnert igazolt le a Renault

Mintegy kilenc éven keresztül erősítette a SEAT csapatát, mostantól viszont a Renault egyik meghatározó formatervezője lesz Alejandro Mesonero-Romanos.

Új formatervezővel erősíti csapatát a Renault, miután az eddig a SEAT berkein belül tevékenykedő Alejandro Mesonero-Romanos megérkezett a franciák kötelékébe. Romanos kilenc éven keresztül volt a spanyol márka vezető dizájnere, a váltást pedig eddigi főnöke segítette, az a Luca de Meo, aki nemrég lett a Renault vezérigazgatója.

„A SEAT köszönetet mond Mesonero-Romanosnak az elmúlt kilenc évben a tervezőcsapat vezetőjeként végzett kiváló munkájáért, és minden jót kíván a jövőjéhez”- adta ki közleményében a mester egykori csapata, ezzel is jelezve, hogy békében zajlott le az elválásuk.

Az ügy további érdekessége, hogy Romanos már egyszer dolgozott a Renault formatervezői csapatában 2007-2008 között, majd a Renault-Samsung Motors-hoz került Koreába.