hirdetés

Elmarad a 2022-es Genfi Autószalon

Bár még napokkal ezelőtt is tényként kezelhettük, hogy jövő év elején végre megint lesz Genfi Autószalon, most a szervezők mégis lemondták a februári dátumot. Az ok természetesen megint a pandémiás helyzet, de azért befigyel kicsit a félvezető-hiány is.

Lassan már ott tartunk, hogy nem is emlékszünk arra, hogy milyen egy jó kis autószalon. Nem csak azért, mert olyan mértékben megváltoztak a fogyasztási szokások, hogy manapság már a gyártókat nem igazán érdeklik az ilyen jellegű rendezvények, hanem az elmúlt évek pandémiás időszaka is meggátolt minden lelkes kezdeményezést.

Ezért is fogadta a közvélemény kedvezően pár hónappal ezelőtt a bejelentést, hogy jövő februárban megint lesz Genfi Autószalon, új kiállítókkal és nagyszabású tervekkel. Még pár nappal ezelőtt is szivárogtak ki új tervek, ezért mondhatjuk, hogy hidegzuhanyként érkezett a bejelentés: a szervezők mégsem vállalják be a jövő év eleji időpontot.

A GIMS rendezői elárulták, hogy a kiállítók és résztvevők bizonytalanok továbbra is a pandémiás helyzet miatt, főként azt nem tudják előre, hogy az adott időpontban egyáltalán utazhatnak-e csak úgy a világban, vagy a negyedik hullám miatt ismét bezárkózik minden ország. Több gyártó jelezte azt is, hogy a félvezető-hiány okozta nehézségek miatt sem tudják garantálni a részvételt, így érthető, hogy a rendezők nem raknak fel temérdek energiát és pénzt a bizonytalanságra. Immár egyhuzamban harmadik alkalommal.

Új időpont? Maximum 2023-ban, legalábbis ezt sejteti Maurice Turrettini, a szalon elnökének nyilatkozata, aki csak annyit tett hozzá, hogy „Bízom benne, hogy a Genfi Nemzetközi Autószalon 2023-ban minden eddiginél erősebben tér vissza.”