Az infotainment rendszerek következő generációjának megalkotásába kezdett bele a Volvo az ECARX techipari cég segítségével. A közös projekt vezetője a Volvo kínai fejlesztési részlegének jelenlegi igazgatója lesz.
Az infotainment rendszerek következő generációjának megalkotásába kezdett bele a Volvo az ECARX techipari cég segítségével. A közös projekt vezetője a Volvo kínai fejlesztési részlegének jelenlegi igazgatója lesz.
A Stellantis költségcsökkentő csomagjával kapcsolatban derültek ki igencsak aggasztó részletek. Az olasz szakszervezetek nehezményezik, hogy a cégóriás a pandémiás időszak ellenére a higiéniához köthető tételeken spórolna az olasz gyáregységekben.
Előző héten jelentette be a kínai hadsereg, hogy a Teslával érkező látogatók és dolgozók mostantól csak a külső parkolót használhatják a bázisokon, mert az amerikai elektromos autók kamerái mindent felvesznek, ami kémkedésre is használható. Elon Musk most a TikTok botrányhoz hasonlította a jelenséget.
Az elmúlt hetekben a cseroki indián nemzettség vezetője sértőnek nevezte azt, hogy a Jeep a Cherokee elnevezést használja két modelljénél is. Akkor a márka vezetője azt ígérte, hogy alaposan kivizsgálja az ügyet, most viszont úgy tűnik, jó darabig maradhat még a palettán a megszokott név.
Már szenátorok is vitatják Amerikában azt a kérdés, hogy az Amazon által alkalmazott, mesterséges intelligenciával vezérelt megfigyelő kamerák vajon sértik-e, a sofőrök személyiségi jogait. Állandó megfigyelés a biztonság érdekében?
A Stellantis a Dodge legújabb szoftverfrissítésével aktiválja a Dodge Challenger és Charger SRT modellekben a számkódos lopásvédelmet. Ha valaki nem tudja a kocsihoz tartozó PIN kódot, az csak nagyon visszafogott teljesítményt kap majd innentől kezdve.
Az Alpina általában kimarad a BMW visszahívásokból, ám a közös beszállítók hibáit ők sem tudják elkerülni. Most például rossz hátsó fejtámlákat kaptak a gyártók, amik könnyen elmozdulnak a helyükről baleset bekövetkeztekor.
A Mini lesz a BMW első teljesen elektromos márkája a jövőben, ennek értelmében pedig a gyártó mindent elkövet, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre. Még fákat is telepítenek, azaz Angliában megjelent az első Mini erdő, ami tényleg mini!
A Ford is egyre komolyabban megérzi a globális félvezetőhiányt, melynek köszönhetően nem érkeznek számítástechnikai chipek az autókhoz. Most ezért vezérlőmodulok nélkül gyártják le az F150 és az Edge modelleket.
Alig egy napja mutatta be a Stellantis a Peugeot 308 legújabb generációját, máris megérkezett a válasz a rajongókat azóta foglalkoztató egyik legfontosabb kérdésre. Nem lesz teljesítményorientált GTi változat belőle!