A Porsche vezérigazgatója jelentette be, hogy egy új projekten dolgoznak a márka szakemberei, melynek a végeredménye egy minden eddiginél gyorsabb és erősebb modell lesz.
A Porsche vezérigazgatója jelentette be, hogy egy új projekten dolgoznak a márka szakemberei, melynek a végeredménye egy minden eddiginél gyorsabb és erősebb modell lesz.
A Maserati hivatalosan is leleplezte a Formula E szériába szánt versenyautóját, mely egyben a márka első teljesen elektromos versenygépe is. A jellegzetes kék járgányt már jövő év elején láthatjuk versenykörülmények között is.
A Ford a GT harmadik generációját egy egyedi versenyautó szériával dobja fel. Az Mk IV minden tekintetben az eddig legerősebb és legjobban kezelhető GT modell.
A holland Donkervoort csaknem egy évtizede jelentkezett utoljára kimondottan új modellel. Most végre megint megmutatták, hogy mire képesek. Az F22 félezer lóerőt kínál egy kimondottan könnyű felépítésű sportkocsi mellé.
Egy angol garanciális eseteket vizsgáló szolgáltató, a Warrantywise egy igencsak érdekes felmérést készített el az elmúlt két évre visszamenőleg. Szerintük a Porsche a legszervizigényesebb márka, még a Land Rover és a Jaguar is jobban teljesített mostanság.
Alig pár héttel a Kínában elszabadult Tesla esete után máris itt egy újabb jelentés egy önálló életre kelt autóról. Most szerencsére nem történt haláleset, de a Haval H6 esete több esetben is kérdéseket vet fel.
Ahogyan az már évek óta megszokott, idén is megérkezett a szokásos Gymkhana őrület, ami ezúttal Floridába kalauzolja el a nézőt. A főszereplő Travis Pastrana és az ő 875 lóerős Subaru GL-je, míg a mellékszereplők táborát Monster Truck-ok, vadászgépek és helikopterek erősítik.
Az Opel még tavaly írt ki egy pályázatot, ahol a kis elektromos Rocks-e modellt kellett a rajongóknak új perspektívába helyezni. Egy dizájner tanuló ötletét találta a legjobbnak a német gyártó, ráadásul meg is építik egyetlen példány erejéig a díjnyertes művet.
A McLaren legújabb nagy dobása az Artura szupersportkocsi, mely hibrid hajtáslánca ellenére is hű tudott maradni a márka múltjához. A fejlesztés azonban több alkalommal is megakadt, mely a rá szánt büdzsét is felemésztette. Ezért kellett megválnia a gyártónak a Heritage kollekció néhány darabjától.
A belga Amaury Cordeel az autóversenyzés világának egyik ígéretes csillaga. A Formula 2-es pilóta azonban nem csak a versenypályán gyors, ami most a vezetői engedélyébe került.