Bár még közel sem tartunk a hivatalos piaci megjelenésnél, a Tesla Cybertruck kapcsán mindig van miről beszámolni. Most például rossz hírt hozott a leendő vásárlóknak Elon Musk.
Bár még közel sem tartunk a hivatalos piaci megjelenésnél, a Tesla Cybertruck kapcsán mindig van miről beszámolni. Most például rossz hírt hozott a leendő vásárlóknak Elon Musk.
2022-ben nem megszokott, hogy igazán csúnya autót láthatunk a modellpalettákon. Igaz, hogy nem mindig volt ez így, illetve azért ma is találunk enyhén szólva is „érdekes” formaterveket.
A vezetéssegítő rendszerek megjelenése óta megszokhattuk, hogy az autógyárak eltérő megnevezéseket használnak, azonos berendezésekre. Ez sok vásárlónak, illetve felhasználónak okoz fejfájást, hiszen sokszor nem egyértelmű, hogy mit takar egy adott szolgáltatás neve.
Már egy ideje lehet hallani arról, hogy az Apple saját autó fejlesztésébe kezdett, de eddig semmi konkrétumot nem árultak el az amerikaiak. Az viszont biztos, hogy szépen lassan gyűlnek a cégben az autóipari nagyágyúk.
Az Opel Astra sosem állt távol a tuning világától, hiszen eddig minden generációra komplett szisztémákat építettek és a rajongók sem fogták vissza magukat, ha éppen őrültségről van szó. Most itt az első fecske az új generációból is, természetesen most még gyári közreműködéssel.
Megszokhattuk már az évek során, hogy a Lamborghini kisebb kategóriás modelljei szívó V10-es motorból nyerik erejüket. Jelen esetben változtattak a szokásukon, hiszen a friss Huracan plug-in hibrid változatban jelenik majd meg.
A Ford meghatározó alak az autózás minden terén. Manapság az egyik legnagyobb versengést a performance pick-up kategóriánál láthatjuk, ahol számos neves gyártó próbálja túllicitálni egymást. Ezen kategória legújabb és talán legpotensebb kihívója az F-150 Raptor R.
Egy Tesla tulajdonos a bírósághoz fordult Németországban, miután kimondottan veszélyesnek találta az autója viselkedését az „Autopilot” üzemmód használata közben. A pert megnyerte a Tesla ellen, akinek teljes áron most vissza kell vásárolnia a szóban forgó járművet.
Az elektromos autók már egy ideje jelen vannak a piacon, így elég sok dolog történt már ilyen modellekben is. A Ford viszont most a világ első elektromos autóban történt születéséről számolt be.
A Volkswagen nagyszabású terve, hogy pár éven belül a világ vezető elektromos márkája lesz. Most ez a terv megbicsaklani látszik egy igencsak komoly szoftveres galiba miatt. Legalábbis erre világítanak rá a kiszivárgott információk.