hirdetés

Jön a még brutálisabb Audi Q8

Még a Q7-esnél is brutálisabb terepjáróval készül az Audi: hamarosan bemutatkozik a Q8 prototípusa, amiben elektromotor is dolgozik majd.

Újabb taggal bővíti terepjáróinak sorát az Audi, érkezik a Q8, amelynek prototípusát a januári detroiti autószalonon állítják reflektorfénybe. Marc Light, az Audi formatervezője a Die Welt című lapnak adott interjúban meg is villantotta az új modell dizájnját. A Q8, amit eddig látni belőle, még brutálisabb megjelenésű lesz, mint amit az Auditól eddig láthattunk, és ezzel erős konkurenciát jelent az olyan, hasonlóan impresszív kiállású sport-terepjáróknak, mint amilyen a BMW X6-os és a Mercedes-Benz GLE Coupé. A felvillantott képeken ráadásul az e-tron felirat is látszik, ami arra enged következtetni, hogy valamilyen elektromotor is része lesz a hajtásláncnak. Még nem tudni, hogy hibrid vagy tisztán elektromos hajtású modellről van-e szó, hiszen az Audi mindkettőt e-tron néven nevezi. A koncepcióra már nem kell sokat várni, a Q7 alapjára épülő Q8 szériaváltozata pedig 2019 körül érkezhet a kereskedésekbe.