hirdetés

Két hónapos halasztással lesz idén megrendezve a Le Mans-i 24 órás verseny

A Le Mans-i 24 órás verseny szervezői nem szeretnének megint olyan futamot, amin nem lehetnek nézők, ezért inkább augusztusra tolták a verseny időpontját.

A pandémiás helyzet globális szinten jelen van még, sőt elég sok országban jelenleg ismét felfutóban van a Covid fertőzések száma. Ennek ismeretében könnyen megállapítható, hogy a tömegrendezvények még váratnak idén magukra, azaz aki szervezőként biztosra akar menni, az inkább nyár utáni időpontokban gondolkodik.

Az óvatosabbak táborába tartozik a Le Mans-i 24 órás verseny szervezőgárdája is, akik nem akarnak kockáztatni a szokásos júniusi időponttal, így idén augusztus 21-22 lesz a legendás futam időpontja, remélhetőleg már nézőktől roskadozó lelátókkal. Az Automobile Club de l’Ouest (ACO) ugyanis tavaly jobb híján nézők nélkül rendezte meg a futamot, ám szerintük ez a felállás két egymást követő évben teljes mértékben elfogadhatatlan.

„Bár nehéz döntés volt, ez a helyes” – fogalmazott közleményében Pierre Fillon, az ACO elnöke. „A Le Mans-i 24 órást zárt kapuk mögött tartani már második éve elképzelhetetlen lenne. Ezért minden megteszünk annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, és hogy a versenyzők világos képet kapjanak az egész szezonról. Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy egy biztonságos eseményt tudjunk lebonyolítani, ennek érdekében pedig minden szükséges egészségügyi óvintézkedést megteszünk. Az idei verseny ráadásul az eddigieknél nagyobb izgalmakat kínál, mivel az új Hypercar osztály is most debütál majd.”