hirdetés

Közösen dolgozik a Volvo és a Waymo az önvezető rendszerek fejlesztésén

A Volvo és az önvezető rendszerek fejlesztésével elkötelezett Waymo együttműködési megállapodást írt alá. A cél a jövő közösségi autómegosztó szolgáltatásának a megtervezése.

A Google tulajdonában álló, az önvezető autók fejlesztésére szakosodott Waymo egy újabb taggal bővítette a partnerei táborát, miután az FCA, a Jaguar-Land Rover és a Renault-Nissan csoport után együttműködési megállapodást írt alá a Volvo döntéshozóival is. A közös munka ebben az esetben egy picit más irányba halad majd, mint a korábban említett márkák esetében.

A Volvo célja ugyanis a 4-es szintű, tehát a behatárolt körülmények között sofőr nélkül üzemelő önvezető rendszer megalkotása, mellyel az autómegosztó szolgáltatások következő generációját érheti el. A tervek szerint ugyanis a jövőben a közösségi szolgálat igénybevételéhez nem lesz szükség jogosítványra és vezetési tudásra, az autók városban és más előre meghatározott területeken képesek lesznek önállóan felvenni az utasokat majd velük elhajtanak a megadott címre.

Az együttműködés ezen cél elérésében egyértelműen határozza meg a felek feladatait: a Waymo dolga megalkotni a közlekedéshez elengedhetetlen mesterséges intelligenciát míg a Volvo az ezt a technológiát befogadni képes autókat tervezi és építi meg.