A genfi autószalonon leplezte le a Lamborghini azt a Huracán-változatot, amellyel megdöntötték az eddigi körrekordot a Nürburgringen. A Performante még keményebb, mint bármelyik elődje.
A genfi autószalonon leplezte le a Lamborghini azt a Huracán-változatot, amellyel megdöntötték az eddigi körrekordot a Nürburgringen. A Performante még keményebb, mint bármelyik elődje.
Négykerék-kormányzást és még erősebb motort kapott a Lamborghini most bemutatott újdonsága, az Aventador S.
Új körrekord született a híres-hírhedt versenypályán, a Nürburgringen. Immár a Lamborghini Huracán a leggyorsabb.
Saját márkanév alatt dob piacra egy új fejlesztésű szuper-sportkocsit az olasz Italdesign. Az újdonság Genfben debütál.
Aventador S néven mutatta be a Lamborghini a sportkocsi megújult változatát, ami jobb aerodinamikájú külsőt és még erősebb V12-es motort kapott.
Az elektromos autók életképességét és jövőbeni erősségeit is demonstrálja a Tesla azzal az új fejlesztésű akkumulátor-csomaggal, amellyel nem csak az egy töltéssel megtehető távolság nő tovább, de sportkocsikat megszégyenítő menetteljesítményekre is képesek a modelljei.
Alapítója születésének századik évfordulójára dedikálta a Centenario most leleplezett Roadster változatát a Lamborghini. És ha már lekapták a tetejét, a motorját is megigazgatták kissé, hogy ne csak szebb, de erősebb is legyen az újdonság.
Kovács Zoltán éppen a Lamborghini múzeumában járt, a márka fellegvárában, Sant’Agata Bolognesében, amikor meglátta bemenni a gyárkapun az olaszok legújabb modelljének titkos prototípusát, amely az Aventador egy új kiadása lehet.
Egy új Lamborghini tesztpéldányát kapták lencsevégre a kémfotósok a Nürburgringen, ami arra enged következtetni, hogy hamarosan Superleggera változatban is készülhet a Huracán.
Még a leggazdagabbak is csak álmodozhatnak a Lamborghini újdonságáról, a genfi autószalonon bemutatott, 1,75 millió eurós Centenario ugyanis nem jut mindenkinek.