Hivatalosan is leleplezte a Peugeot a 308-as legújabb generációját. Már az értékesítés kezdetén is kétféle hibrid hajtással lesz elérhető, de azért maradt egy sima benzines és egy dízel egység is a kínálatban.
Hivatalosan is leleplezte a Peugeot a 308-as legújabb generációját. Már az értékesítés kezdetén is kétféle hibrid hajtással lesz elérhető, de azért maradt egy sima benzines és egy dízel egység is a kínálatban.
Oliver Zietse, a BMW vezérigazgatója az új i4-es elektromos modell bemutatóján beszélt a villanyosítás folyamatáról a cégcsoporton belül. A Mini lesz az első márka, mely ténylegesen elhagyja majd a belsőégésű motorokat.
Nem egy újabb SUV, hanem bizony egy négyajtós szedán kerül be a BMW elektromos palettájába nemsokára. Külsőleg már meg is mutatta a gyártó az i4 széria változatát.
Az előző heti kedvcsináló kép után gyakorlatilag mindenki arra várt, hogy végre megérkezik a Toyota első elektromos autója. Csalóka volt a beharangozó, végül az Aygo következő generációja mutatkozott be Prologue X néven.
Az Audi vezérigazgatója egy interjúban árulta el, hogy nem fejleszt újabb belsőégésű motorgenerációt a márka. A jelenlegieket tökéletesítik majd még, aztán jön az elektromos korszak.
Hivatalos pezsgő szponzort cserél a Forma-1, azaz mostantól a Ferrari Trento szállítja majd az értékes nedűt az ünnepléshez. Ezzel még ha átvitt értelemben is, de legalább három évre borítékolt a Ferrari helye a dobogón.
Az autógyártók egy új korszak nyitányaként sorra változtatják meg az eddigi emblémájukat és márkaarculatukat. Most meglépte ezt a Renault is, avagy megmutatták, hogy milyen logóval találkozhatunk majd a jövő modelljein.
Már régóta téma, hogy éveken belül az Apple is betörhet az elektromos autók piacára, amire persze szépen sorban reagálnak az autóipar régi szereplői is. Most a Toyota vezérigazgatója üzent az amerikai cégnek, hogy mire kell készülniük, ha tényleg belevágnak a dologba.
Az autóipar egyik legikonikusabb darabja a Jaguar E-Type, mely pont idén lett hatvan éves. Ezt ünneplendő jelentette be a gyártó az „E-Type 60” programot, melynek keretén belül különleges modellpárok várják a hat darab szerencsés vásárló jelentkezését.
A Renault vezetősége úgy döntött, hogy eladja a Daimler részvényeit. Az 1,54 százalékos részesedésből bejövő pénzt a tavalyi év veszteségeinek enyhítésére fordítják. Ennek ellenére továbbra is megmarad a jó kapcsolat a Mercedes és a francia gyártó között.