hirdetés

Megváltozott a Citroen C3 Aircross megjelenése

A 2021-es modellévre alapos ráncfelvarrást eszközölt a Citroen a C3 Aircross modellen. Teljesen új frontkiképzést és minden eddiginél nagyobb testreszabhatóságot villantott a gyártó.

Hivatalosan is leleplezte a Citroen a C3 Aircross modellfrissítését, A 2021-es modellévben a járgány alaposan megváltoztatott első traktussal vág neki. Az első lökhárító és a hűtőrács formája teljesen megváltozott, a fényszórók rajzolata is teljesen friss, ráadásul ez alapáron LED-es lesz innentől kezdve.

A belső térben a gyártó újgenerációs komfort üléseit találhatjuk meg, melyek egyedi párnázattal, extra 15 mm habbal és nagyobb oldaltartással rendelkeznek. Kicserélték a franciák az infotainment kijelzőt is, mely mostantól már 9 colos és érezhetően nagyobb felbontással bír, mint eddig.

Alaposan kibővült az autó testreszabhatósága is azáltal, hogy a vásárlók most már 70 különböző külső színkombinációból választhatnak, illetve a belső díszítés esetében is a bőség zavarával kell megküzdenie annak, aki betér a szalonba egy konfiguráció erejéig.

A motorpalettában benzines és dízel egységek egyaránt fellelhetők lesznek továbbra is, azaz kérhetjük az 1,2 literes turbós benzines erőforrást 110, illetve 130 lóerős teljesítménnyel, illetve rendelkezésre áll még az 1,5 literes 110 lóerős és az 1,6 literes 120 lóerős dízel lehetősége is.