hirdetés

Négyajtós szuper-sportkocsival ünnepel az AMG

A brit Autocar szerint ilyen lesz a Mercedes-AMG genfi autószalonon bemutatkozó újdonsága, a GT szuper-sportkocsi négyajtós változata.

A cég ötvenéves fennállását is ünnepli majd a Mercedes-Benz gyári tuning-márkája, az AMG a márciusi genfi autószalonon. A brit Autocar magazin értesülései szerint meglepő újdonság leleplezésével emlékeznek meg az évfordulóról: érkezik a GT négyajtós változata, a GT4-es. A Porsche Panamera vetélytársának szánt (és egyébként arra kissé hasonlító) szörnyeteg azt a rést fogja betölteni a stuttgarti márka kínálatában, amelyet eddig fedezetlenül hagytak. A GT4 lenne a harmadik modell (az SLS és a GT mellett), amelyet az AMG gyárt a Mercedes-Benz részére. A pletykák szerint a 600 lóerős négyliteres V8-as motorral hajtott szörnyetegből később akár kombi verzió is készülhet.