Egy kínai autógyártóval közösen fejlesztett hibrid SUV-ok terveit mutatta be a Pininfarina a sanghaji autószalonon.
Egy kínai autógyártóval közösen fejlesztett hibrid SUV-ok terveit mutatta be a Pininfarina a sanghaji autószalonon.
Két év múlva, a kínai autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönségnek a Volvo jelenleg fejlesztés alatt álló elektromos autója, amely az XC40-es alapjain nyugszik majd.
A kínai autóipar jelentős fejlődésen esett át az elmúlt években, és nem egy saját fejlesztésű modellje már-már tartja a lépést az európai márkákkal. Ennek ellenére a távol-keleti ország gyártói nem álltak le az egyszerű másolással sem – mint az következő összeállításunkból is kiderül.
A sanghaji autószalonon mutatták be azt az elektromos sportkupé-tanulmányt, amely a nagy múltú MG márka feltámadásának előfutára lehet.
Sorra-másra mutatja be Volkswagen a szebbnél szebb és újabbnál újabb önvezérlő és elektromos hajtású modellek tanulmányait a Volkswagen. Az ID és a Buzz után itt az ID Crozz!
Kína nagy ország – így nagy az igény nagy autókra. Ennek legújabb bizonyítéka a kizárólag a kínai piacra készölő BMW 5-ös hosszított tengelytávú változata.
Egy héttel a hivatalos bemutató előtt kiszivárogtak a Citroen újdonságának képei. A C5 Aircross a Nissan Qashqai vetélytársa lesz, és a sanghaji autószalonon debütál.
Kevesebb, mint 6 másodperc alatt gyorsul majd fel 100 km/h-ás tempóra a Skoda elektromos SU-ja, amelynek tanulmányváltozatát most leplezték le.
A sanghaji autószalonon mutatták be azt a tanulmányautót, amely a legkisebb Mercedes-Benz következő generációjának lépcsőshátú előfutára. Nagyon más lesz, mint a mostani…