Míg a világban egymásra licitálgattak a gyártók, a Hyundai szépen csöndben befejezte a hidrogéncellás kamion fejlesztését. Már úton vannak az első darabok a megrendelők felé.
Míg a világban egymásra licitálgattak a gyártók, a Hyundai szépen csöndben befejezte a hidrogéncellás kamion fejlesztését. Már úton vannak az első darabok a megrendelők felé.
Létezik Hollandiában egy taxitársaság, mely másfél évvel ezelőtt úgy döntött, hogy hidrogéncellás autókkal építi fel a flottáját. Azóta a Toyota Mirai gépkocsik másfél millió kilométert tettek meg, miközben 90 köbméter vizet is megtermeltek.
A Mercedes az elektromos hajtások mellett látja a lehetőséget még az üzemanyagcellás megoldásokban is. Ezt támasztja alá a legújabb tanulmányuk mely lényegében egy hidrogénnel hajtott áramvonalas kamion.
Sokan kételkedtek abban, hogy a Nikola startup cégnek sikerül-e megvalósítani a terveit, azaz forgalomba küldeni az elektromos-hirdogénes pickupját. Most egyre inkább úgy tűnik, hogy összejön a projekt, miután a General Motors felkarolta a céget.
A Jaguar-Land Rover cégcsoport egy angliai állami támogatásnak köszönhetően járulna hozzá a jövő zöldebb közlekedéséhez. Üzemanyagcellás divatos SUV modellek kerülhetnek be a palettába a jövőben.
A Toyota Motor Corp. öt kínai céggel írt alá együttműködési megállapodást az üzemanyagcellát érintő fejlesztésekkel és piaci applikációkkal kapcsolatban.
Bár a legtöbb gyártó gőzerővel fejleszt tisztán elektromos irányba, néhány nagyobb márka még nem feledkezett el a hidrogénes megoldásról sem, mint ígéretes alternatíva. A BMW most megmutatta, hogy ők miben látják a jövőt.
Extrém módon demonstrálta a Hyundai a hidrogén üzemanyagcellás Nexo tisztaságát. Egy futó csak azt a levegőt szívhatta be, amit az autó kipufogott.
A Mercedes a jövő hajtásával kapcsolatban még több fronton is tartja magát. Természetesen egyre nagyobb szerepet játszanak az elektromos piacon is, ám a hidrogén meghajtást sem engedik még el egyelőre.
Új életet lehelne az egyre inkább divatjamúltnak minősülő MPV kategóriába a Toyota azzal az üzemanyagcellás tanulmányautóval, amelyet a tokiói autószalonon mutatnak be.